Futótűz

Előszó

Kedves olvasóm, te, ha még nem ismersz engem, bizonyára azzal az érzéssel veszed a kezedbe ezt a könyvet, hogy most szórakozni, mulatni fogsz. Mert úgy gondolod, hogy a „pénzedért" jogod van a kellemesen eltöltött órákhoz, jogod van a nevetőizmaid működtetéséhez, vagy a könnyzsacskóid kifacsarásához. De leginkább jogod van ahhoz, hogy „megfeledkezzél a nehéz viszonyokról s egy kissé félretedd a gondolkozást, mert gondolkozni rettenetes". Ezért aztán megköveteled tőlem, meg általában az írótól, hogy „mulattasson" téged s azt becsülöd igazán nagyra, akár regényt ír, akár darabot, aki legügyesebben tudja csörgetni a bohócsipkát, vagy legandalítóbban duruzsolja a kisgyermekeknek való mesét s legeredményesebben tudja elfeledtetni veled, hogy gondolkodó ember vagy, tudományos néven homo sapiens s ennek a zavaros, vajúdó és kristályosodásra törő kornak a gyermeke.
Kedves olvasóm, te irtózol a realitástól s ezért ajkbigygyesztve legyintesz, ha valakiről kiderül, hogy „realista író". Korszerütlen, - mondod, - divatját múlta, elavult. Az ördög kíváncsi a realitásokra még könyvekben is, hiszen annyi realitásban volt részünk tizenöt év óta, hogy a hajunk is égnek állott tőle. Ezek a realitások mind véresek voltak: hadüzenet, négy évig tartó „hősies és lelkes" háború, azután meg a nyomorúságok, nem volt élelem, nem volt ruha, nem volt emberi és civilizált élet (sőt ma sincs). Minderre még túlontúl emlékszel és végigfut rajtad a hideg. Vissza