Kodály, az ember, a művész, a nevelő

Előszó

Bármennyire is összezsugorodott nemzetünk, bármennyire ránehezedik a sorscsapás, büszke lehet kultúrájára. Petőfi, Arany, Liszt, Munkácsy, a mások művészete ékesen hirdeti a magyar kultúrfölényt. Sajnos, művészettudományunk fejletlen, nem éri el a nyugati színvonalat. Megíratlan még a nemzeti zenénk történetének kritikai és tudományos feldolgozása is. Hiszen ezidőszerint tisztázatlan még számos részletkérdés. A magyar opera, mise, kamarazene kifejlődése, régi nagy zeneszerzőink biográfiája, Erkel-Mosonyi stíluskritikai jellemzése, zenei emlékeink publikálása, s még számos más kutatás várja a hivatott történészt. Mindennek kritikai mérlegelése, tudományos feldolgozása égetően sürgős. Épp ezért talán sokan helytelenítik e Kodály-tanulmány megjelenését, hisz hiányzik ehhez a kellő távlat. A történész beleütközik szubjektív mozzanatokba. Ez igaz, de dolgozatunk nem is igényli magának a befejezettséget. Nem farag ezzel afféle szobrot Kodálynak, mint Palestrinának Baini, Haydnnek Pohl, Mozartnak Jahn. Händelnek Chrisander, Rolland, Bachnak Spitta, Schweitzer, Schering. Célunk más. Hidat von a műalkotás és a közönség között. Ha ez a híd hevenyészett is, nem is vasbetonból van, rajta könnyen átjuthat az olvasó a műalkotások alapgondolatáig. S a tanítvány személyes kapcsolatát nem pótolhatja később még a legképzettebb történész sem. Mert szentélyének varázsa átitatja dolgozatunkat. Ha ez későbbi alapvető monográfiának forrásul szolgál, s helyesen tájékoztat, célját elérte. Vissza