Köd a Maroson I-II.

Előszó

Az életrajzok meglepően keveset mondanak Bolyai Jánosról. Apjáról, Bolyai Farkas professzorról részletes, a gyermekkortól életét végigkísérő adatok ismeretesek, míg fiáról, a sokkal nagyobbról, eddig inkább néhány homályos, sőt gyanús följegyzés került a nyilvánosság elé. Ezekből az adatokból egy garabonciás, önmagával és a világgal meghasonlott különc alakja formálódik ki. Még az is, aki személyesen ismerte, a róla írott életrajzban megdöbbentően kevés tényt sorolt föl Bolyai Jánosról, mint emberről, viszont annál bővebben bírálja érezhetően elfogultan emberi tulajdonságait.
A város gyűlölte őt, a meg nem értett lángészt, s ez az érzés még halála után évtizedekkel is ott lebegett kaján és tragikus árnyékként besüppedt sírja fölött. Tudományos munkásságának kutatói - akik örvendetesen egyre szaporodnak - igyekeztek oszlatni ezt a pletykákból, kicsinyességből és főként meg nem értésből összesűrűsödött ködöt alakjáról, az ő feladatuk azonban főként tudományos munkásságának méltatására szorítkozott és így sem idejük, sem alkalmuk nem volt arra, hogy Bolyai Jánossal, mint emberrel különösképpen foglalkozzanak.
Titokzatosságba, zord magányba és gyűlöletbe burkolta önmagát ez a legfájdalmasabb sorsú zseni attól kezdve, hogy csalódottan otthagyta a katonatiszti pályát és önkéntes száműzetésbe vonult Domáldra, ebbe az istenhátamögötti erdélyi faluba.
Egy leány kísérte el ide, akit megszöktetett és asszonyának talán még több jutott a rosszindulatból és szenvedésből, mint őneki. Őt elintézték, hogy gazdaasszonya Bolyainak, műveletlen nő, holott Kibédi Orbán Rozália jó családból való, művelt asszony volt. Bolyai János gyermekeinek anyja és hűségesen kitartó, mellette két évtizeden át vállalva a nemtörvényes feleség abban az időben még megalázóbb sorsát.
Bolyai János alakja a jeltelen marosvásárhelyi sírból a világhír magasságáig emelkedett és a francia akadémia elnöke 1905-ben beszédében abszolút geometriájával kapcsolatban, az emberiség díszének nevezte őt. kétségtelen ma már, hogy világviszonylatban ő volt a legnagyobb magyar géniusz.
Előbbi könyvemben, a városban, hol életünk telt az annak idején még épen talált helyek és emlékek hatásaként a regényíró szabadsága szerint írtam meg őket. Az eltelt esztendők arra késztettek, hogy a közben fölkutatott anyag alapján megírjam Bolyai János és Orbán Rozália életének azt a fejezetét, amelyet együtt töltöttek.Bolyai János elégtételt kapott a halhatatlanságban,Orbán Róza, ez a szerencsétlen sorsú asszony és anya is megérdemel annyit, hogy illő és jogos helyre állíttassék. Főként ez késztetett e könyv megírására. Vissza