Kócmajom (dedikált példány)

Fülszöveg

Egyszer régen,
egy bánatos januári reggelen
beteg lett a fiam.
Még nevettünk
és viccelődtünk: csak pár nap,
és legyintettünk rá.
De a kór súlyosbodott,
és szörnyű napok, borzalmas
hetek következtek...
... és kértem Istent: hagyd meg nékünk, ne vedd el!
Nekünk csak Ő van, ez az Egy!
A tavasz tündére meghozta a gyógyulást, s én hálából, a középkorban élt királyok szokását követve, egy templomot építettem, Íme a templom, itt áll. Ebből a templomból az orgona bús hangja, a harang fájdalmas zúgása helyett gyerekkacaj száll a magasba, falai mentén szomorú tekintetű szentek helyett pajkos játékállatkák néznek le ránk, és oltára körül gyertyák fénye helyett gyerekszemek ragyognak. Most átnyújtom a kulcsát, kerüljön beljebb minden gyerek. Az egészséges nevetve járja körbe, és kerülje el az összes vész; a beteg gyógyuljon meg, amikorra kapuja, az utolsó oldal becsukódik!
A játékbolt kirakata előtt a gyerekek órákig álldogálnának, bámészkodnának, különösen azóta, hogy új lakója érkezett: Kócmajom, aki mókázott, kacagtatott, mígnem egy szőke, loknis hajú kisfiú el nem maradt a kicsinyek seregéből. Vajon mi történt vele? Elutazott? Elköltözött? Esetleg más?
Egy este aztán Kócmajom vezetésével Pamutpuma, Cinóber elefánt, Huhogi, Cincogi, Csaba csiga, Tódor teknőc, a Csengős bohóc, Vazul, a víziló, Szilárd, a százlábú és a többiek felkerekednek, hogy meglátogassák... Vissza