Kobzár

Előszó

TÁRASZ HRIHOROVICS SEVCSENKO
A szabad szovjet nép egyetlen gazdája és örököse lett az elmúlt korszakok haladó kultúrája minden vívmányának és kincsének. Ez az oka annak, hogy a Szovjetúnió valamennyi népe igen nagy szeretettel és tisztelettel gondol azokra a lelkes harcosokra, akik a cári önkényuralom régmúlt sötét és vészes éjtszakáján a küzdelem zászlaját lobogtatták, akik szót emeltek a sorsüldözött munkásnép védelmében, e nép megvédésében a kegyetlen cári zsarnokoktól.
Ilyen lelkes harcos, ilyen forradalmi demokrata volt az ukrán nép nagy költője, Tárász Sevcsenko is; Sevcsenko volt az, aki Gercennel, Csernisevszkijjel és Dobroljubovval, az orosz forradalmi demokratákkal együtt arra hívta fel a népet, hogy küzdjön az önkényuralom ellen, mely a hajdani Oroszországot a népek börtönévé változtatta.
Tárász Hrihorovics Sevcsenko írói szavával, egész létével az ukrán dolgozó népé. Valóban nagy népi költő volt. A sötétség és a barbarizmus idején ő juttatta kifejezésre mindazt, ami a nép mélységeiből jött, ami hittel töltötte el az elnyomottak millióit: Nem halhat meg sem a lelkünk. Se nem a szabadság.
Az a szabadság, boldog, napsugaras élet, amelyről a dolgozó nép milliói álmodoztak, és amelyre Sevcsenko is áhítozott, osztályrészünkül jutott a lángeszű vezéreink, Vlagyimir Iljics Lenin és Joszif Visszárionovics Sztálin vezetésével megvívott Nagy Októberi szocialista forradalom után.
Vissza