Kő és agyag

Előszó

Kő és agyag, néha egy kevés állatcsont I ez minden, ami kikerült a földből az itt bemutatásra kerülő késő neolitikus-kora rézkori települések feltárásakor. Kő és agyag, azaz a szentgáli Tűzköves-hegyen bányászott kő nyersanyag (radiolarit), valamint a település lakói által használt háztartási kerámia és a házfalakból maradt tapasztásdarabok. Kőből, agyagból készült tárgyak tömege hordozza a 6500 évvel ezelőtti életre vonatkozó információkat. A feltárt leletek régészeti feldolgozásának célja a történeti rekonstrukció, az anyagi kultúra elsődleges forrásként szolgál hozzá. Mondhatjuk úgy is, hogy a régészeti leletek kapcsolatot teremtenek a múlt történéseihez, információforrások bizonyos eseményekről vagy általánosságban a történeti korokról. Az anyagi kultúrán alapuló történeti rekonstrukciónak megvannak persze a korlátai, sokkal statikusabbnak mutatja a múltat, mint az a valóságban lehetett. Ezt a tényt szem előtt kell tartanunk, mint ahogy azt is, hogy gondolkodási kategóriáink minden bizonnyal eltérnek őseink kategóriáitól, tehát a rekonstrukcióhoz forrásul szolgáló tárgyak mást jelentettek akkor, mint most. De bármennyire korlátozott is a tárgyi emlékanyagnak mint történeti forrásnak az értéke, a régészeti leletek mégiscsak hidat alkotnak az akkor és most között. Az anyagi kultúrának történeti rekonstrukcióhoz való használata azon a gyakran alkalmazott feltevésen alapul, hogy az anyagi kultúrában felismerhető rendezettség a társadalomban meglévő szerkezetek lenyomata, tehát ha felismerjük ezeket az egyezéseket/különbségeket, akkor következtetéseket vonhatunk le belőlük a társadalom szerkezetére vonatkozóan. Ez a szándék vezetett a feltárt kerámia-leletek részletes statisztikai elemzésénél és ez a feltevés szolgált alapul a statisztikai összehasonlításban megmutatkozó eltérések régészeti interpretációjához. A késő neolitikus-kora rézkori lengyeli kultúra öt lelőhelyén (Szentgál-Füzi-kút, Szentgál-Teleki-dűlő, Ajka-Pálmajor, Városlőd-Újmajor, továbbá Kaposvár-Gyertyános) végzett feltárások leletanyagának - elsősorban kerámiájának - feldolgozásával a cél a lengyeli kultúra késői időszakának bemutatása volt. Közép-Európa őskorának egyik meghatározó szereplőjeként a Kr. e. az 5. évezredben (4900-4200) élt a Dráva és a Visztula között a lengyeli néven ismert neolitikus földművelő társadalom. A balkán-anatóliai neolitikus civilizáció utolsó felvonásaként a Dunántúlon kialakult lengyeli kultúra jelentőségét egyrészt az adja, hogy közvetítő szerepet játszott az akkor legfejlettebbnek számító Balkán és Európa belseje között, másrészt azért jelentős, mert erre az időszakra esik egy történelmi korszakhatár, a neolitikum és a rézkor váltása, melynek egyik fontos jele a társadalmi tagolódásnak az anyagi kultúrában való megmutatkozása. Kr. e. 4500 éles határvonalat jelent az őskor történetében, a rézkorba való átmenet társadalmi-gazdasági változásai mindenütt nyomot hagytak, kivéve a Dunántúlt, ahol töretlenül folytatódott a neolitikus életforma. A szentgáli Tűzköves-hegy környékén éppen a lengyeli kultúra késői szakaszában alakult ki lelőhely-koncentráció. A lelőhelyek feltárása, a települési struktúra és a leletanyag vizsgálata választ adhat a neolitikus életforma továbbélésének rejtélyére. A pattintott kőeszközök nyersanyagát adó tűzkő legnagyobb magyarországi kitermelőhelyének, a szentgáli bányának a körzetében a kőbányászat és a kereskedelem megszervezése olyan szilárd társadalmi struktúrát hozott létre, mely évszázadokra konzerválni tudta a fennálló helyzetet, azaz a neolitikus életformát. Az említett tételből kiindulva, hogy az anyagi kultúra mintázatából kikövetkeztethetők a társadalmi kapcsolatok, a vizsgált terület településszerkezetének és a feltárt kerámiának a vizsgálata fényt derít a kor társadalmi szerkezének működésére. A lengyeli kultúra dunántúli lelőhelyei között jelentős helyet foglalnak el az itt ismertetésre kerülő, Szentgál környékén élt települések. A megkutatott négy lelőhely anyagának együttes közlése kiegészítve Kaposvár-Gyertyánossal (1. kép) alkalmat ad a késői lengyeli kultúra főbb vonásainak bemutatására, ami a kerámiát, az életmódot és a kőanyag kitermelésével kapcsolatos társadalmi jelenségeket illeti. Bár kis területű feltárásokról van szó, a leletanyaguk mégis hozzájárul a lengyeli kultúráról kialakult kép gazdagításához. Egy ilyen időben és térben kiterjedt régészeti kultúra mint a lengyeli, nem lehet homogén, időbeli és térbeli tagolódásnak kell a leletanyagban megmutatkoznia. Egy-egy tájegység lelőhelyeinek kutatása segít a leletanyagban meglévő kisebb eltérések feltérképezésében. Vissza