Kmetty János

Előszó

Részlet a könyvből:
Kmetty János a magyar modernizmus jellegzetes képviselője volt, részese az aktivista mozgalomnak, prominens tagja a két háború között a modern művészetet képviselő Képzőművészek Új Társaságának, a KUT-nak. A második világháború után a Képzőművészeti Főiskola tanáraként kiállt a modernizmus elveiért még a diktatúra időszakában is, egykori diákjai a mai napig szeretettel emlékeznek rá. Elméleti írások szerzője, nemegyszer aktív résztvevője a képzőművészeti életet borzoló, gyakran világnézeti kérdéssé eszkalálódó művészeti vitáknak. Kiállításokat rendező, mindig segítőkész, közösségi ember.
Az életmű összegzésekor néhány karakterisztikus vonás mindjárt kiemelhető: feltűnő a pályát végigkísérő számos önportré. Kmetty János arra a kérdésre, hogy miért festett ennyi önarcképet élete során, lakonikusan így válaszolt: „Az önarckép a mesterség ősi adottsága. A modell mindig kéznél van." Ennél persze többről van szó. Arcképei gyakran szerepjátszó önportrék, ezekből - főként a húszas évektől kezdődően - következik az önreflektív látásmód, az aktuális állapotleírás igénye a világról és önmagáról. Ez a vizsgálódó, építkező metódus más témájú képein is megfigyelhető. Viszonylag kevés műfajban dolgozott: főként a portré, a csendélet és a tájkép foglalkoztatta. Egy műfajon belül minden egyes képe logikus folytatása az előzőnek, tehát azok közé a festők közé tartozik, akik sorozatokat alkotnak. Gyakran egy-egy formai probléma megoldását szolgáló variációt hozott létre egyazon téma mentén, az egyes képek ugyanakkor befejezettnek is tekinthetők. E fegyelmezett alkotói attitűd mögött szenvedélyes temperamentum rejtezik: hit a művészetben, a társadalmi felelősségben, az emberi közösségben. Vissza