Klinikai vizsgálatok amlodipinnel

Előszó

Részlet:
Klinikai vizsgálatok amlopidinnel
(Klinikai kalauz a CARDILOPIN alkalmazásához)
Az amlodipin az L-típusú, feszültségfüggő, lassú Ca2+-csatornák blokkolásával akadályozza az extracellularis Ca2+ sejtmembránon át történő beáramlását a simaizomsejtekbe. Hatásának fő helye a perifériás érrendszer, de hat a coronariákra és kisebb mértékben bár, de a szívizomzatra is. A vérnyomás csökkentése a perifériás rezisztencia mérsékléséből adódik, mely elsődlegesen az artériák és arteriolák simaizomelemeinek relaxációja általi dilatációból származik. Az első közlés mely Ca2+-csatorna blokkoló vegyület vérnyomáscsökkentő hatásáról számolt be, Heidland és mtsaitól származott 1962-ben. A Ca2+-antagonista elnevezést a vegyületcsaládnak a német fiziológus, Albrecht Fleckstein adta 1990-ben.
A amlodipin antihypertensiv hatása fokozatosan alakul ki és tartó, a terápiás hatás eléréséhez a betegek többségében elegendő a napi egyszeri alkalmazás. Ezt mind a 24 órás vérnyomás-monitorozás, mind pedig önkénteseken végzett intraarterialis vérnyomásmérések bizonyították. Nem kell számolni orthostatikus vérnyomásesés lehetőségévek sem. Korszerű vérnyomáscsökkentővel szemben alapkövetelmény, hogy a cardiovascularis morbiditás szempontjából kritikus, kora reggeli vérnyomás-emelkedést is megbízhatóóan kivédje úgy, hogy közben lehetőleg ne változtassa meg a vérnyomás cirkadián ritmusát. Vissza