Kivilágos kivirradtig/Rokonok

Fülszöveg

"Kik ezek a rokonok?, ki ez a kedves alispán, ez a finom polgármester, ez a jóságos takarékigazgató, és a többiek? Az uralkodni tudók társasága, mondja Móricz, azoké, akik Árpád óta osztozkodnak itt a hatalmon, akik fölényes biztonsággal, s jókedvű furfanggal védekeznek a kinn rekedt szegények, s a betolakodó új rokonok ellen, s akiknek zárt uralma mintha minden társadalom zártságát és uralmát jelképezné, a kizártakkal, a magányosokkal a rokontalanokkal szemben. Kopjáss aki szép tiszta szándékokkal indul útnak, hogy aztán mint oly sokan már a hatalom küszöbén megrészegedjen, s fontolgassa, ő szívjon-e vagy az ő vérét hagyja-e szívni. - előbb utóbb bizonnyal hozzáidomult volna a többiekhez. Csakhogy a régi, a vérrokonság amelyet magával cipel az újhoz, idejekorán ráakaszkodik, és visszarántja - s mint egy szabályos tragédiában nem bűne csak gyöngesége buktatja el ..."
(Gyergyai Albert)

A Kivilágos kivirradatig hősei karácsony második ünnepén István napján gyűlnek össze, hogy megtartsák a jószágigazgató lánya Annus és Pogány Imre kézfogóját. Az eljegyzésből nem lesz semmi, mert a gróf váratlanul elbocsátja a jószágigazgatót. Érezzük hogy recseg-ropog itt minden, összedőlni készül, de még utoljára egy éjszakáig együtt vigad ez a halálraítélt társaság.
Az Úri muri középponti témája a környezetéből kinőtt magyar ember tragikus helyzete. Szakhmáry Zoltán, a mű főhőse "odavaló ebbe a környezetbe" - írja Schöpflin - szolidárisnak érzi magát vele, megérti és szereti, de nem tud vele élni, éppen mert kinőtt belőle, egy fejjel kimagasodik, és a maga felsőbb szempontjából megismeri minden baját, bűnét, betegségét. Nagy indulat ér benne, meg akarná feszíteni minden erejét, hogy javítson, gyógyítson és segítsen, de a környezet nem érti meg, lehúzza magához, meghiúsítja törekvését." Vissza