Fülszöveg
Tisztelet és magyarázkodás az Olvasónak!
Moi-méme vagyok, vagyis a könyv, amelyet most a kezében tart. Íme a magyarázat: valamikor, valahol elhangzott: "a téma az utcán hever..."
Ezt a felfedezést sokan megszívlelték, azóta én is a szólamok nyomába szegődtek, és a témát felemelvén az út porából, úgy, ahogyan találták és találják, ami csak a témamagot körülveszi szennye halmazától, tiszta-tisztátlan környezetével, streptococcusostul, mindenestül, és ebből kerekítenek eredeti történetet. Sok sikeres író tolla nyomán kelt életre így a porból irodalmi érték. Én, mint említettem, magam (Moi-méme) a könyv vagyok, azzá lettem. A mag nem a porból kelt, legalábbis nem egészen abból, mert miként ismert és ismeretlen sugárzások atomjai, így gondolatmagok is röpködhetnek, így én is. Aztán, író híján, magamtól kézirattá alakultam. Az alakulás nem volt szabályos és előírásszerű. Nem volt egyszerű kéziratéletem. Forgattak fanyalogva fölényes komolyságú talárosok, félkarukon a parancsolatok...
Tovább
Fülszöveg
Tisztelet és magyarázkodás az Olvasónak!
Moi-méme vagyok, vagyis a könyv, amelyet most a kezében tart. Íme a magyarázat: valamikor, valahol elhangzott: "a téma az utcán hever..."
Ezt a felfedezést sokan megszívlelték, azóta én is a szólamok nyomába szegődtek, és a témát felemelvén az út porából, úgy, ahogyan találták és találják, ami csak a témamagot körülveszi szennye halmazától, tiszta-tisztátlan környezetével, streptococcusostul, mindenestül, és ebből kerekítenek eredeti történetet. Sok sikeres író tolla nyomán kelt életre így a porból irodalmi érték. Én, mint említettem, magam (Moi-méme) a könyv vagyok, azzá lettem. A mag nem a porból kelt, legalábbis nem egészen abból, mert miként ismert és ismeretlen sugárzások atomjai, így gondolatmagok is röpködhetnek, így én is. Aztán, író híján, magamtól kézirattá alakultam. Az alakulás nem volt szabályos és előírásszerű. Nem volt egyszerű kéziratéletem. Forgattak fanyalogva fölényes komolyságú talárosok, félkarukon a parancsolatok kőtábláját háziáldásként szorongatva, és elutasító magatartásukat a "pozitívumok" hiányával magyarázták. Úgy éreztem, vádlott vagyok, kőtáblákkal felfegyverzett vádlók sorfala előtt.
A nagy, kemény valóságban szerencsére vagy szerencsétlenségre, vannak kiskapuk, ezek persze nem a Parnasszus felé nyílnak, csupán egy kis kerítéssel körülzárt mezőnyre terelnek, ahol vagy van optimális oxigén, vagy nincsen.
Én tehát, amint már fentebb is említettem, nem teljesen porból lettem. Úgy vélekedem, a téma nem csupán a földön, az utcán hever: a gondolat magjai, atomjai a levegőben, a bolygók belsejében-lényegében, a suhanó felhők között, a mínusz kétszázhetven fokú mindenségben mindenütt ott vannak, és persze a gondolatokat hordozó szentjánosbogarakban: az agyban is. Miért tiltja a kőtábla a sokféle repkedők akármelyikének is hálóval való elfogását? Csak egy szín van a szürke? Csak egy bolygó van, csak egy eszme van, csak egy hordó van, egy Diogenész? Miért kell lámpással keresnünk azt, amit napvilágnál is megtalálhatunk?
Én szentjánosbogárkénti mivoltomból váltam azzá, ami vagyok, egy kis könyvvé: Moi-mémé. És ha elolvastok, nem kell okvetlen felháborodnotok, hogy nem Zarathustra szólott - imigyen...
Moi-méme
Vissza