Előszó
Miközben fennen hirdették, hogy „nálunk minden hatalom a dolgozó népé", őket senki sem sorolta a dolgozó nép soraiba. Így maradtak ki a földosztásból, a korábban elnyomott osztályok tanulását,...
Tovább
Előszó
Miközben fennen hirdették, hogy „nálunk minden hatalom a dolgozó népé", őket senki sem sorolta a dolgozó nép soraiba. Így maradtak ki a földosztásból, a korábban elnyomott osztályok tanulását, értelmiségivé válását, politikai karrierjét felkaroló mozgalmakból, a társadalmi mobilitásból. 1957-ig még személyi igazolványuk is megkülönböztette őket a többi magyar állampolgártól. A távolság így egyre nőtt. A beilleszkedés egyetlen eszköze az állandó munkaviszony volt. Ezen, a kor politikájának megfelelően, kizárólag állami szektorban végzett munka volt értendő, amely az alacsony presztízsű, tanulatlan, egészségtelen, nehéz fizikai munkát jelentette. Megjelentek a munkástoborzók a cigánytelepeken, megteltek a „fekete vonatok" és a munkásszállók. A vállalatok nem ismerték el őket egyenrangú félként, kihasználták tájékozatlanságukat. Hozzájuk nem jutottak el a vállalati kedvezmények, üdülések.
A cigányok tömeges munkába állításának gyakorlata egyértelműen jelezte azt a ki nem mondott közmegegyezést, amely a cigányságot a társadalmi munkamegosztás hierarchiájának legalsó fokán kívánta asszimilálni, minél messzebb a dolgozó nép elfogadott életszínvonalától.
A rendszerváltás után a cigányság korábbi, majdnem teljes foglalkoztatottsága rohamosan apadt. Minden, addiginál nagyobb mértékű felvándorlás indult meg a fővárosba most már családostól valamiféle munkalehetőség reményében.
A cigányok munkanélküliségét előidéző tényezők közül a legsúlyosabb az iskolázatlanság, de a nagyarányú munkanélküliséget nem magyarázza, hiszen a rendszerváltás előtt például az építőipar nagy tömegeket tudott foglalkoztatni, most viszont alig. Hozzájárul a munkanélküliséghez az is, hogy a cigányok többsége falvakban és az ország válság sújtotta körzeteiben lakik, és korábban azokban dolgozott, amelyek azóta bajba jutottak.
Vissza