Előszó
A települések olyan élő szervezetek, amelyeket a lakói alakítanak ki és hű másolatai a lakosoknak, az ott dolgozóknak. Ez így volt, amióta emberi közösségek léteznek a Földön és így lesz, amíg...
Tovább
Előszó
A települések olyan élő szervezetek, amelyeket a lakói alakítanak ki és hű másolatai a lakosoknak, az ott dolgozóknak. Ez így volt, amióta emberi közösségek léteznek a Földön és így lesz, amíg emberek élnek e bolygón. Az emberek általában pontosan emlékeznek a jelen eseményeire, a múltbélire már kevésbé. Pedig a múlt ismerete - különösen egy falu, egy város életében - nagyon fontos, mert ez alapozza meg az adott település jelenét, és formázza jövőjét. Tehát a lakosoknak, az itt dolgozóknak, különösen pedig a választott vezetőknek pontosan ismerniük kell a település múltját, mert erre az alapra lehet csak megbízhatóan építeni a jelent és a jövőt. Városunkról, városunk múltjáról nem készült még olyan mélységű és színvonalú összegzés, mint ebben a monográfiában talál az olvasó. Sajnos Aszód múltjának egy-egy szakaszáról nagyon hiányosak vagy teljesen hiányoznak az írásos emlékek. Ezért minden olyan adat, mai fellelhető volt nagyon értékes és ezek jobbra szerepelnek is ebben a könyvben. Mindazonáltal nem minden korszakra vonatkozóan teljes e mű, ám mindenképpen a legalaposabb az eddig megjelent bármiféle írás közül. Külön erénye a könyvnek, hogy a szerző az ismereteket közli és nem politizálja túl az eseményeket. Ez nem politikai, hanem történelmi szakmunka. Olyannak ír le bennünket, aszódiakat, amilyenek voltunk. A múltját mindenkinek vállalnia kell, egy településnek, így Aszódnak is. A könyvből megtudhatjuk, hogy nem kell szégyenlenünk múltunkat, azt, amit elődeink 1944-ig cselekedtek. Ez pedig nagyon fontos városunk jelenében, főként pedig a jövőjét tekintve fontos tudni mindenkinek. A település polgárainak egyénileg azért is fontos megismerni a múltat, mert fellelheti benne őseinek, családjának kapcsolatát, kötődését Aszódhoz. Megtalálhatja ebben a könyvben azokat a kiinduló pontokat, amelyeknek a jobb feltárásával elmélyülhet a szűkebb pátria, a család eredetének, küzdelmes életének megismerésében. A mű gazdag ismereteinek a segítségével összehasonlításokat tehetünk más településekkel, különösen azokkal, ahol már készítettek ilyen monográfiát. Másokat pedig talán éppen ez a könyv biztat arra, hogy ők is keressék, kutassák fel múltjukat. Városunk képviselő-testületét ezek a gondolatok vezérelték akkor, amikor elhatározta a r monográfia elkészítését. Úgy gondolta a testület, hogy erre a munkára a legméltóbb dr. Asztalos István lesz, aki mint történész-muzeológus és mint lokálpatrióta élete munkájával bizonyította rátermettségét. Nyugodt szívvel kijelentem, hogy ebben a reményünkben nem csatlakoztunk, mert a monográfia alapos és nagyon igényes munka.
Vissza