Előszó
Elkéstünk! Ki gondolta volna, hogy ez az album a férfikor derekán elhunyt Pál Gyula posztumusz köteteként lát napvilágot? S bár tudtuk, hogy beteg, nem akartuk elhinni, hogy ilyen gyorsan ragadja el a halál. Művészete teljében érte utol a vég, 53 éves korában.
1979 nyarának végén kerestem fel nyíregyházi otthonában azzal a kéréssel, hogy készítsen grafikai sorozatot Kisvárdáról, amit előbb kiállításon mutatnánk be, majd pedig albumban megjelentetnénk. Tudtam, hogy sem a város, sem a táj, a Rétköz nem ismeretlen előtte, hiszen pályakezdő tanárként és művészként Demecserben tanított és alkotott, sőt egy ideig rajzszakkört is vezetett Kisvárdán. A tájjal és az itt élő emberekkel való bensőséges, harmonikus kapcsolatát mutatják azok a könnyed, hangulatos pasztellképek, amelyeket ekkor készített. De ugyanakkor azt is tudtam, hogy bár addig is készített grafikákat, önálló kiállításra elegendő anyaggal még nem rendelkezett. Miután előadtam kérésemet, hosszasan, csendesen töprengett, majd azt mondta, hogy aludjunk egyet rá. A megbeszélt időpontban újra jelentkeztem. Jókedvű volt és derűs. Látszott az arcán, hogy már döntött, s elvállalja. Szeretem azt a vidéket és a várost is - mondta - s már régóta bujkál a fejemben a gondolat, hogy egy egész kiállításra való grafikai anyagot készítek. Megállapodtunk az időpontban, amikor hármasban, Koroknay Gyula művészettörténész kollégámmal együtt kimegyünk Kisvárdára, hogy szétnézzünk. Egész nap jártuk a várost, s Pál Gyula szorgalmasan fényképezett. Nemcsak a műemlékekre, a város jellegzetesebb épületeire volt kíváncsi, hanem az eldugott kis utcákra, szűk sikátorokra, egy-egy épület- és facsoportra is. A város hangulatát, igazi arcát kereste, kutatta, s egy-egy helyre többször is visszatért. Látszott rajta, hogy fejében már összeállt az anyag, s a kutatás lázában a már akkor jelentkező fájdalmairól is megfeledkezett. Kisvárdai kirándulásunk után körülbelül egy hónappal üzent, hogy menjek megnézni az anyagot, elkészült vele. S míg az elején 15-20 grafikában állapodtunk meg, most közel harmincat sorakoztatott fel előttem. Gyermeki szorongással, izgatottan várta, mit szólok hozzájuk, tetszenek-e. S a képekről kibontakozott előttem egy város, Kisvárda múltja és jelene, szavakban meg nem ragadható hangulata, impozáns műemlékei, a hangulatos táj, s egy-egy grafikán feltűntek az elmaradhatatlan, szögletes egyszerűségükben is már annyiszor megcsodált Pál Gyula-i asszonyok. S bár az elején fekete-fehér rajzokban állapodtunk meg, a munka hevében, az alkotás örömteli nekifeledkezésében egyre inkább gazdagodott színskálája, egyre több színt lopott be a fekete vonalak, foltok, tónusok közé.
Vissza