Kissé elmosódva

Előszó

Bátyám, Robert Capa arra adott megbízást magának, hogy az ember maga alkotta pokláról, a háborúról készítsen tudósításokat. Együttérzése kiterjedt mindenkire, aki megszenvedte a háborút, és felvételei nem csupán a történelmileg fontos eseményeket örökítették meg, hanem a kisemberek megpróbáltatásait is.
Évtizedeken át tragikus fájdalmak szemtanúja volt, aminek elviseléséhez humorérzékéből és saját rettenthetetlen, tréfásan lebecsült bátorságából merített erőt. Ez a kettő volt jellemének, életének, munkásságának alapvető vonása. Kissé elmosódva című könyvében így írt a D-napon szerzett tapasztalatairól:
„A haditudósító a saját kezében tartja a tétet - az életét -, amelyet tetszése szerint tehet rá egyik vagy másik lóra, de visszadughatja a zsebébe, akár a legutolsó pillanatban is. Én szerencsejátékosnak születtem. Úgy döntöttem, hogy az első hullámban induló E-századot fogadom meg."
Döntésével azt a tanácsot követte, amelyet fotóskollégái nemegyszer hallottak tőle: „Ha nem elég jók a képeid, az az oka, hogy nem vagy elég közel." De humora, iróniája és vakmerősége mögött mély érzékenység rejtőzött, amiről egy másik, jellemzően keveset mondó megjegyzése árulkodik: „Egy csöppet sem könnyű mindig oldalt állni, ahol az ember képtelen bármit is tenni, azon kívül, hogy rögzíti a körülötte dúló szenvedést."
Robert Capa élete arról tanúskodik, hogy legyőzte a nehézségeket, szembeszállt a kihívásokkal, és nyert a szerencsejátékokban, kivéve az utolsó alkalmat, amikor Indokínában egy aknára lépett, és befejezte a tanúskodást. Családja nincstelen volt, nem telt neki utazgatásra, anyanyelvének aprócska hazája, Magyarország határain kívül vajmi kevéssé vehette hasznát - mégis sikerült meghódítania a világot a kommunikáció egyetemes eszközével, a fotográfiával. Így hát szólni tud mindnyájunkhoz, most is ugyanúgy, mint annak idején. Vissza

Fülszöveg

"A valóságot megírni mindig nagyon nehéz, így hát az igazság kedvéért megengedtem magamnak, hogy néha egy kicsit túllépjek rajta vagy egy kicsit eloldalazzak mellette. Ennek a könyvnek minden eseménye és szereplője a képzelet szülötte, de van valami közük az igazsághoz is."
Ezekkel a szavakkal ajánlotta könyvét az olvasók figyelmébe 1947-ben a legendás fotóriporter, Robert Capa, alias Friedmann Endre. Az eredetileg filmforgatókönyvnek készült írás valójában egy szerelmi történet, melyet át- meg átszőnek Capa második világháborús haditudósítói munkájának eseményei - pergő cselekményével, szellemes és humoros párbeszédeivel valóban filmvászonra kívánkozik. De sokat elárul az eleinte írónak készülő, világvándor fotósról is, akiről már életében tudták ismerői: bármily hihetetlen kalandokba keveredjék, bármennyire közel kerüljön is a halálhoz, számára a valóság még mindig nem elég érdekes. Capa vérbeli mesemondó volt: egy kicsit színezett itt, egy kicsit hozzátoldott ott, és máris megszületett a remek sztori. A szellemes társalgót imádták a nők, olyan hírességek zsongták körül, mint nagy szerelme, Ingrid Bergman, barátai között tudhatta Steinbecket, Hemingwayt, John Hustont, Billy Wildert és Picassót is.
A Kissé elmosódva című, stílusában itt-ott Rejtő Jenő-i ízeket felvonultató háborús memoárt a szerző több mint száz, fekete-fehér fotója illusztrálja. Vissza