Készíts nekem szállást

Előszó

1997
„Mert ahova te mégy, oda megyek, és ahol te megszállsz, ott szállok meg "
(Ruth 1,16)
Drága Mama!
Hozzád írom és neked címezem a levelet, amelynek tartalmát jórészt tőled tudom, mégis fontosnak érzem, hogy néhány dolgot tisztázzunk egymással. Maradt néhány elintézetlen ügy, amiről soha nem beszéltünk, vagy mert nem akartunk, vagy mert nem tudtunk. Most ennek is eljött az ideje.
Megpróbálom.
De hogyan kezdjem? Ha erre gondolok, azonnal eszembe jut, hogy ezt már nem olvashatod el, pedig éveken át neked adtam oda először minden sort, amit leírtam. Nagyon jó szerkesztő voltál, észrevetted az összes kibicsakló mondatot, elütést, és lelkiismeretesen bejelölted a lap szélén, hogy kijavíthassam. Néha mérgelődtem, hogy miért a hülyeségekre figyelsz, miért nem a szövegre. Persze, nem volt igazam. A Wodehouse-fordításnál úgy nevettél, hogy a könnyeid is potyogtak. Ez volt az utolsó fordításom, amit még elolvastál. Aztán faképnél hagytál. Orvul. A francba is, mama, hogy tehetted ezt velem? Ráadásul micsoda képtelen helyzetet teremtettél, amikor magadra zártad a vécéajtót! Pedig hányszor mondtam, kértelek, könyörögtem és ordítottam, hogy ezt ne tedd. Este (inkább éjszaka, úgy egy óra tájban) még kibotorkáltál a szobádból, majd visszamentél, és jó éjszakát intettél. Néztem valamit a tévében, aztán olvasgattam, és valamikor három körül elaludtam. Reggel kilenckor meg megyek ki és látom, ég a villanyod, a hallban is ég, ahogyan mindig meggyújtottad, ha éjjel kimentél. A budiajtó meg zárva. Nem bírtam kiráncigálni, ezért úgy, ahogy voltam, pongyolában és papucsban átrohantam a szomszédba, Miklósék-hoz. A felesége nyitott ajtót, Miklós épp borotválkozott, de rögtön letörölte az arcáról a habot, és átjött velem. Nekifohászkodott, és a második rántásnál sikerült feltépnie a zárat. Nem is tudom, hogyan férhettél el azon
7 Vissza