Nyelvjárási tanulmányok

Előszó

Nyelvjáráskutatásunk jelenlegi szakaszát a csendes, kevésbé látványos, de jól kitapintható tematikabővülés és bizonyos új módszerek kipróbálása jellemzi. A magyar nyelvatlasz, dialektológiánk eddigi legnagyobb vállalkozása, amely a magyar nyelvjáráskutatás személyi és anyagi lehetőségeit hosszú évekre nagy mértékben lekötötte, elkészült, és sok irányú feldolgozásra vár. Megoldásra várnak azonban azok az - elsősorban a nyelvatlaszmunkálatok miatt átmenetileg háttérbe szorult - fontos, tovább alig halogatható régi és új feladatok is, aminő például a korszerű leíró nyelvjárási monográfiák kérdése, a nyelvszociológiai szempontoknak a leírásba történő beépítése, a nyelvjárási alaktan, mondattan és szövegtan vizsgálata, a nyelvjárási szókészlet strukturális-szemantikai elemzése, tájatlaszok készítése, a regionális köznyelvek vizsgálata, a nyelvi változás, a nyelvjárások integrálódásának, a nyelvjárások és a regionális köznyelvek viszonyának, kapcsolatának, kölcsönös egymásra hatásának a tüzetes tanulmányozása, a strukturális nyelvföldrajz szempontjainak érvényesítése. A leíró kutatások fejlődése szükségessé teszi, hogy a dialektológiában is alkalmazzunk új módszereket. Ezeket - érthető módon - legnagyobbrészt köznyelvi anyagon próbálják ki. A dialektológiára nézve ez azzal az előnnyel jár, hogy a nyelvjárástan megkímélődik némely tévút, zsákutca bejárásától. Vannak azonban a dialektológiának olyan területei, amelyekben köznyelvi kutatásoktól nem várhatunk segítséget. A nyelvföldrajzi vizsgálatokban például a dialektológiának magának kell továbbépíteni, előbbrevinni mindazt, amit eddig a nyelvjárástan e téren alkotott. A nyelvjárások változása, integrálódása, köznyelvhez való közeledése számos olyan elméleti és gyakorlati, éspedig nyelvi, nyelvszociológiai és nyelvlélektani kérdést vet föl, amelyet köznyelvi anyagon sem ma, sem a jövőben nem tanulmányozhatunk. A dialektológia állandó, de - úgy látszik - egyre fontosabb és sürgetőbb feladata, az anyaggyűjtés mind tematikájában és lehetőségeiben, mind pedig intenzitásában, sőt bizonyos fokig módszerében is eltér a köznyelvi anyaggyűjtéstől. Természetesen a dialektológia is adhat módszerben - nemcsak anyagában - újat, a köznyelvi vizsgálatokban követhetőt, sőt követendőt, ahogy erre eddig is már több példa volt (nyelvszociológiai szempontok érvényesítése, változásvizsgálat, a képzők leíró vizsgálata stb.). Nyelvjáráskutatásunk legutóbbi három évtizedének eredményeit összefoglaló áttekintésében legutóbb Temesi Mihály vette számba (A magyar nyelvtudomány 210-30). örvendetes - bár természetes -, hogy Temesi a határainkon kívül, a szomszédos országokban folyó magyar nyelvjárástani eredményekről is kellő részletességgel beszámol. Ezt azért is tartom fontosnak, mert különösen a nagy múltú kolozsvári dialektológiai iskola módszertani újítások terén több tekintetben előttünk jár. A nyelvtani monográfiaírás, a szókészlet feldolgozása és elemzése, a nyelvjárástörténet, illetőleg szótörténet, valamint a leíró képzővizsgálat terén adtak példát erdélyi kollégáink új szempontú vizsgálatokra. Vissza