Kiskunhalas

Előszó

Kiskunhalas a Kiskunság egyik városa, az Alföld déli részén, a Duna és a Tisza folyó között. Közkeletű rövid elnevezése Halas. Ez a név a régi idők halbőségének, és egyúttal a város melletti egyik tónak (Halas-tó) az emlékét őrzi. A város címere pontosan utal nevére, mert a címerpajzson fegyveres kiskun vitéz áll három hal fölött. A XVII. században még hal és vízililiom szerepelt a címerben, a mai formát a XVIII. század közepétől használják.
Ezen a tájon megtelepedtek már a különböző őskori kultúrák népei is. Az időszámításunk kezdetét követő századokban szarmaták, hunok, germánok, majd 568-tól avarok éltek itt. Árpád fejedelem vezetésével a magyarok foglalták el a Kárpát-medencét 895-ben. A kereszténység felvétele és a feudális állam létrehozása lehetővé tette a magyarság beilleszkedését Európába.
Kiskunhalas környékén több X-XII. századi falu létezett, de nevük nem azonosítható. A későbbi pusztítások miatt a város középkori történelme alig ismert. 1241-ben ezt a vidéket is feldúlták a betörő tatárok. A Magyarországra 1246-körül betelepített hét kun nemzetség közül a Csertán nemzetség vette birtokába Halas környékét. A kun szállások Halas-szék közigazgatási és bíráskodási egységhez tartoztak. A kunok két-két és fél évszázad alatt beolvadtak a magyarságba. Ebben az időszakban lett Halas város, pontosabban mezőváros (oppidum).
A török megszállás időszakában többször került végveszélybe a környék. A leggyászosabb évek 1566, 1596, 1683-1699. A hajdani települések lakói védettebb területekre, városokba, mocsarak szigeteire húzódtak. Halas 1566 után évekig, 1596-tól 1626-ig lakatlan volt. A szomszédos falvak soha nem települtek újra. Halas fennmaradását segítette, hogy szultáni város (hász) kiváltságot kapott. Vissza