Kapofáncs

Előszó

Ez a néhány mese nem is mese. Csak amolyan félig igaz, félig álmodott ártatlan lódítás, huncutkodó összekacsintás, amelyet kitartó unszolásomra az én jókedvű Édesapám toldott foldott össze nekem álomba ringató csodává. Vele mindez megesett, mondta nagykomolyan, és én hittem, ámultam-bámultam, tarisznyámba rakosgattam a varázslatos szavak simogatását. S most úgy idézem fel nektek, szórói-szóra, ahogy tőle hallottam őrködőcsillagos esteken. Vissza

Fülszöveg

A vonat éppen csak átdöccent velünk a senkiföldjén, amikor eszembe ötlött: vajon mivel köszönjük meg, hogy ez a csonka kis ország magához ölelt? Az ötlet - merthogy manapság a köszönet az értelmező szótárban is csak mint ottfelejtett anakronizmus van jelen -, szóval, az ötlet először túl patetikusnak, dagályosnak tűnt. De akkor, ott, a füstszagú tumultusban értelmet kapott a gyermetegnek tűnő fogadalom: mi, Magyarországon, álmaink, igenis álmaink talpalattnyi földdarabkáján soha nem dobunk el szemetet! Nem szemetelünk! Azóta erről kerüljük a szót. Megmondtuk, úgy van!
De mert, ha belépsz valakinek a házába, ajándékot is illik vinni: otthoni búboskemencében pirult hamuban sült pogácsa illatát, madárlátta adjonistent teszünk vendégváró asztalotokra. Elsorolom, mint annak idején a tágra nyílt kíváncsiságú porontyaimnak, hogy hogy volt, amikor én kicsi fiú voltam. Fogjátok kézen botladozó szavaimat, vezessétek hajlékotokba, fogadjátok szívetekbe, mint messziről jött kedves vendéget. ízlelgessétek, szeressétek e szavakat, szülőföldem hírvivőit. Hadd segítsünk egymásnak féltőn óvni az anyanyelv kifulladó küszködését a szócsonkítók, a trágárok hatalomátvétele ellen! Hátha segíteni tud őrizni apadó szomjunkat a szépre, a jóra, a magyarra. Mert a hitehagyottak „Mindegymerre" vonulásakor nem válogat a csizmatalp, és gyermekkorunk makulátlan gyönyörűségeit is üres fecsegéssé taposhatja, ha nem vigyázzuk görcsös ragaszkodással. Adja Isten, hogy szándékom ne satnyuljon üres szószaporítássá! Vissza