Kisfaludy Sándor

Előszó

Patriotizmus, világnézet és műveltség, valamint ízlés tekintetében sok közösséget mutat kora irodalmi vezérével, Kazinczyval, s nagy költőtársaival, Csokonaival és Berzsenyivel; mégis különbözik tőlük. A patriotizmus az ő irodalmi tevékenységének nemcsak ösztönzője, mint Kazinczy és Csokonaiénak, s nem életfilozófia függvénye, mint a Berzsenyié, hanem egyik főtartalma és célja költészetének s filozófiai hajtó erő nélkül is magától buzogó, uralkodó, elemi érzés. Világnézete sem filozófiai igényű, csak fesztelen, természetes világiasság; elsajátított kész cultura, de nem cultura-imádat. A különbözés, a hasonlatlanság becsvágya, mely Kazinczyt s részben Vitézt is annyira jellemezte, s azoknak a jelen és itthoni világba magát bele nem találó esztétizmusa: ő benne nincs meg; de igenis sajátja az élettel és közönséggel való egyetértés, itthoniasság és korbeliség. Ízlése nem a Kazinczy-féle, formai klasszicitásban -, sem a Csokonai-féle, rokokószínben összefoglalt sokszerűség; nem is a Berzsenyi-féle egyoldalúság, mely antik klasszicizmusból -, hanem egy másik egyéni változat, mely rokokóízlésből hajlik át a nemzeties romantika felé.
Jól ismeri, számontartja, sőt feltűnően hangoztatja mindezekben a maga egyéni eredetiségét, úgyhogy a maga korában az írói egyéniség jogainak és szabadságának legönérzetesebb bajnokául tűnik fel. E miatt tűz össze Kazinczyval, kinek pedig éppúgy tanítványa volt, mint említett társai, s kerül ellenzéki oldalra vele szemben a nyelvújítás nagy, központi kérdésében... Vissza