Előszó
Kisfaludy Károlynak két jeles vígjátékát és egy hosszabb elbeszélését - mai elnevezéssel: kisregényét - olvashatjuk ebben a füzetben.
A pártütők egyik legelső és színpadra is korán került vígjátéka. 1819-ben, Székesfehérvárt adták elő először, mindjárt a Kérők után és sikere még nagyobb volt, mint a Kérőké. Ennek az a magyarázata, hogy a vidéki nemesi udvarházak életének és levegőjének bemutatása után mosta falu világát vitte színpadra. Ezúttal szerepelt először darabjában s a magyar színpadon a nép. Még csak komikus formában: a kupaktanácsot, az akkori falusi tanács tagjait, a bírót, a kisbírót, a nótáriust vitte a darab középpontjába s elmaradottságukkal mulattatta közönségét. Ebben lehetett, volt is egy kis túlzás; de éppen ez volt benne a nevettető. Afféle száznál több év előtti Göre Gáborokat elevenített meg és nagy sikere mutatja, hogy milyen talpraesetten. A népies elemek újsága is jól hatott. Friss elevenség, mozgás, egy kis üdeség a darabot ma is élvezetessé teszi.
A kedvderítésre írt népies jelenetek mögött azonban komolyabb eszmék is rejtőznek. Magát a tárgyat Kisfaludy egy német novellában találta, de a maga magyar lelkét vitte bele. Korának még csak alig ébredő küzdelmei már ekkor megszólalnak nála: a maradi táblabíró-világot már ebben a vígjátékában szembeállítja a haladó ifjúsággal, amely művelődni, tanulni akar és a magyar színházért lelkesedik, "édes honi nyelvünk" feldíszítéséért.
A leányőrző jóval későbbi alkotása (1827). Kevesebb a mozgalmassága, int az ifjúkori daraboké. Mégis a legjobb vígjátékai közé tartozik, mert kitűnő típusokat visz benne színpadra. Már nem a helyzetek adta komikummal él, hanem mulattató alakokban emberi gyöngeségeket rajzol. A leányőrző, aki egy szerelmes menyasszonyt rejteget - hasztalanul - mások udvarlása elől, asszonygyűlöletével maga is mosolyt csal nehéz feladatában a nézőkre. A vőlegény ,aki menyasszonyát nem ismeri, ötletes, jól forgó, leleményes, majdnem bohózati figura. Rokonszenves az ifjú, akibe a gyermekkora óta eljegyzett menyasszony valójában szerelmes. Nem méltatlanul társul hozzájuk a leányőrzőnek őszülő agglegény-barátja, aki már-már maga is beleszeret a rejtegetett leányba: udvarlásában igazi komikum rejlik a nézők számára. Két különböző típusú inas s a gazdaasszony - vénülő leány - egészítik ki a jól összeválogatott sort. Bár bonyodalom alig van a darabban - mintha költőnk éppen kerülné a mese bonyolultabb szövését - tréfás helyzetek helyett éppen a jellemek rajzából eredő derű sorolja ezt a vígjátékot Kisfaludy jobb alkotásai közé-
A Tihamér komor, sötét, harcias világa ellentétben a vígjátékoknak nevettető, mulatságos jeleneteivel, két szerelmesnek egymásért aló sok szenvedését és tragikus sorsát mondja el. A német lovagregények borzalmai halmozódnak benne, párviadalok, nőrablás,gyilkosság, tőrbecsalás; mindezeknek középpontjában azonban egy nemes gondolkodású, hazájáért és eszményekért lobog magyar vitéz áll, ő általa lesz melegen rokonszenves az egész elbeszélés. Tihamér nemcsak abban előde Arany Toldijának, hogy egy hencegő idegennel diadalmasan vív meg, hanem abban is, hogy ő is Nagy Lajos korának s különösen nápolyi hadjáratának egyik hőse; szerelmének tárgya pedig Róza, a boldogtalan emlékezetű Zách Felíciánnak egyik leszármazottja, akit az öldöklés elől apja Olaszországba mentett el. A meseszövés, a hasonló lovagregények mintájára, kalandos és bonyolultságával érdekfeszítő. A leány megjelenése az agg hárfás kíséretében, Goethe Mignonjára emlékeztet.
A kisregényt nem szabad mai mértékkel mérni. Éppen az a jelentősége, hogy az első eredeti ilyen alkotásunk volt s lelkes hazafiságával a kor patriotizmusának hív tükre. Középkort próbált festeni, helyenként egy kis magyar színnel. Érdeme azonban a nagyon választékos, művésziességre törekvő előadás is. Lendülettel, szépen szerkesztett mondatai, költői leíró részletei ma is megkapók és megmutatják egész írói nagyságát.
Gnómák címmel szellemes gondolatokat vetett papirosra és gyűjtött füzérbe a költő. Ezeknek adjuk egy nagy csokrát.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal