Előszó
Részlet a kötetből:
"Szoba a fogadóban.
Lajos, Egyed és Domonkos.
Egyed (gondolkodva fel s alá jár). Hasztalan gondolkodom, fejem olyan, mint az akaratos szép leány, akkor távozik, mikor utána esengek.
Lajos (asztalnál űl, előtte bor, egyszerre felugrik s poharat asztalhoz üti). Ez a bor vizes mint velőm, már fejem is fáj, annyira eszmélkedem, mind hiába. Öcsém Egyed! te tudós vagy, a törvényt össze-vissza csavarod, segíts most, ha nem-vagy himpellér; hisz te is benn ülsz a kelepczében.
Egyed. Te annyi országot összejártál, már tapasztalásból is juthatna valami jó eszedbe, aztán te vagy idősb, téged illet az első jó gondolhat.
Lajos. Én csak karddal tudok magamon segítni; inkább egy osztály lovagon vágnám magamat keresztül, mintsem ily összeszőtt házasságcsomón -
Domonkos (ki titkon mosolyogva, hol egyiket hol a másikat vizsgálta). Nos mit végeztek az úrfiak?
Egyed. Annyit végeztünk mint a malom ha nincs vize; nálunk szárazság van, tanácsoljon maga valamit, hisz azért rendeltük ide Cserházáról. Domonkos. Tanácsoljak? hm! hm!
Lajos. Annyit én is tudok.
Egyed. Domonkos! hadd halljam csak azt a testamentomot.
Domonkos. Az eredeti Villányi úrnál van, de én lemásoltam. (Elővesz írást és olvas.) Először is lelkemet az égnek, testemet a földnek ajánlom -
Egyed. Hagyjuk a bevezetést, csak azt a fatalis pontot olvassa.
Domonkos (olvas). „Tertio : Cserháza falút, mint szerzeményemet, hagyom Tóházy Lajos és Egyed, testvérem fiainak, minden appertinentiával együtt."
Egyed. Csak az az átkozott házasság is ne lenne egyik appertinentia.
Domonkos. „Azon feltétellel, hogy Lajos öcsém Lízát, Egyed pedig Pólit, Villányi Bálint úr leányait feleségül vegyék s úgy a jószágot oszszák fel."
Egyed. Szörnyű osztály! még szörnyebb házasság!
Lajos. Olyan falúsi nymphával kössem le magamat, kit se nem láttam se nem ismerek, ki majd csirkéivel mulat és férjét libáit egyiránt szereti.
Domonkos. Szelíd jó szívű leány -
Lajos. Bár csupa jószívűségből előbb ment volna férjhez.
Vissza