Előszó
„Gyöngeség, más semmi!" ezt dörmögé magában az öreg Illyés, félre rakván az orvosszereket, és főcsóválva néz urára, ki a tükör előtt áll, s felsóhajt „Illyés! én megint rosszabbúl leszek, ez a...
Tovább
Előszó
„Gyöngeség, más semmi!" ezt dörmögé magában az öreg Illyés, félre rakván az orvosszereket, és főcsóválva néz urára, ki a tükör előtt áll, s felsóhajt „Illyés! én megint rosszabbúl leszek, ez a halavány szín jövendő súlyos betegségre mutat."
„Tekintetes úr mindég a tükörből szedi elő a nyavalyákat - felel Illyés : - a sok ülés, gondolkodás. Tán nem ártana a fris levegő? ma oly szép tavaszi nap vagyon." Tovább akará javalgatásait folytatni, de az ajtó zörren, és Sírházy Doctor bukkan elé; lassú kiszabott léptekkel közelít , s „Hogy vagyunk ?" mond, „mint állunk kedves úr?" és egyenest kéz után nyúlva rejtélyes vizsga szemekkel , bölcs ránczokba húzott homlokkal, a pulsust tapogatja.
„Most is csak a régiben sínlődöm" mond Kétesy; melyre tudós „hm, hm" lőn a válasz.
Különféle kérdések után leül Sírházy, merőn egy helyre néz, lábhegyét emelgeti, és nagy fekete pixist, melyen halálfő fejérlik, forgat kezében, de nem szippant. Egyszerre talpra szökik, mintha valami nagy gondolat ötlenék lelkébe, ismét tapogatáshoz fog s néhány köhentés után így szól : ,.Én ezen rejtező, sötét homályba borúlt betegségnek mivoltát, fekvését, okait sejtem ugyan, de valódi tulajdonait, s annak gátló szereit meghatározni nem tudom; ennek rövid következése az - tessék bevenni!"
Vissza