Kísérlet és elmélet

Előszó

Részlet:
"Magától értetődik, hogy valaki hasznosnak és fontosnak tartja azt, amit kezével vagy eszével alkotott. Ezért a buzgó kísérleti fizikustól senki sem fogja rossznéven venni, ha méréseinek eredményeivel büszkélkedve meglehetősen lenézi azt a "tinta és papír ízű" fizikát, melyet teoretikus kollégája űz, az viszont saját magasztos gondolataira büszke és megveti a másik piszkos kezeit. A legutóbbi években azonban ez a barátságos vetélkedés sokkal komolyabbra fordult. Németországban a kísérleti irány szélsőséges hívei Stark és Lénárd vezetésével annyira mentek, hogy teljesen elvették az elméletet mint zsidó találmányt és kijelentették: a természettudomány egyetlen valódi "árja", módszeres a kísérlet. Van azután eltolódás a másik véglet felé is - nem faj alapon ugyan - de nem kevésbé radikális. E szerint a matematikában és ismeretelméletben jártasak előtt a természet törvényei nyilvánvalóak, tehát nincs szükségük semmiféle kísérletre. Két kiváló csillagász, Milne és Eddington hirdetik ezt a filozófiát, bár mindketten szemmel láthatólag más irányban haladnak.
Nem az a célom, hogy e két tudós érdekes elméletét tárgyaljam. Eddington filozófiájára óhajtom csupán felhívni a figyelmet, mely az elmélet diadalát hirdeti a gyakorlat felett. Jómagam elméleti fizikus vagyok (és zsidó származású), tehát azt lehetne várni tőlem, hogy örömmel fogadom ezt a tanítást. Pedig nem örülök neki.
Sőt ellenkezőleg: úgy látom, hogy ezek az eszmék a természettudományok egészséges fejlődését meglehetősen veszélyeztetik. Ez a meggyőződés késztetett arra, hogy vállalkozzam ennek a nehéz témának a tárgyalására." Vissza