Kisérlet az Uj-Testamentomnak isteni tekintélyéről

Előszó

Az embernek dicsősége a' halhatatlanság; tagadd meg tőle ezt 's ő elveszti jelentőségét. Azok lealacsonítják az emberi természetet, kik a' halált lételök végének tekintik. De ők magok is borzatnak ezen lealacsonító gondolattól, és az ész és igazság parancsaival megegyezőleg azt vélik, hogy örök életre képezvék. Tápláld e' végetlen eszmét 's légy olly boldogság kivánója, mellynek vége nincsen. Megengeditek egy előttetek ismeretlen barátotoknak, hogy olly könyvre intézi figyelmetöket, melly azon Isten előtti kedves szándékkal iratott, hogy Istenhez vezérelve, az örök üdv legmagasb fokára emeljen titeket. A' könyv vizsgálatot kiván 's azt büntetésre méltó véteknek állítja, ha az ember vonakodik hitelességét és tartalmát, a' részrehajlatlan ész mérlegén megfontolni és a' méltányos érdemet neki megadni.
Meg ne vessed 's el ne fordulj tőle, azt mondván: "Ezt ugyan át nem olvasom." Nem így szól a' bölcs ember! E' könyv Istentől ered 's czélja arra oktatni téged, mikép szolgáljad őt 's mint juthatsz legnagyobb boldogsárgra. "De bizonyosan tudom, hogy az nem igaz!" Kedvesem! millió ember olvasá már az Uj-Testemantomot 's ismeré el igazságát és ezek közt a' legbecsületesebbek 's a' tudományosság ragyogó csillagai voltak, kiknél feljebbvaló tehetséggel aligha van valaki ellátva a' könyv lényegének és elsőségének megitélésére; 's kiket semmiféle földi érdek sem kényszerített évangyéliombani hitök tanúsítására. Ha olly férfiak, mint Bako, Paskal, Boyle, Newton, Locke és Leibnitz, a' keresztyén vallásnak igazságait megvizsgálván, azoknak magasztosságát elismerték; vajjon az igazság és boldogság részrehajlatlan vizsgálójának mondhatnád-e magadat, ha annak nyomozását elmellőznéd? Vissza