Kisebbségi sorsban I-II.

Fülszöveg

Ugy érzem, hogy az itt következő irások megszületését meg kell magyaráznom. Nagyobb részük abban az időben készült, amikor úgyszólván minden magyar életet kizárólag a magyar kisebbség éber lelkiismerete, a sajtó jelentett. A tanulmányok és cikkek többsége e szerint fémjelzetten magán viseli ennek a merev kornak csaknem minden jellegzetességét.
Husz éve, hogy az első kisebbségpolitikai cikkek megkísérelték az uj viszonyok közt tájékozódást kereső magyarság elhelyezkedését megkönnyíteni. A politikai tradiciónélküliség azonban gyorsan feltárta akkori kisebbségi helyzetünk reménytelenségét és vigasztalanságát. Az első tiz esztendő, ugy szólván puhatolódzással és ismerkedéssel telt el 8 mire már némi környezetismerettel és vékony életgyökérszálakkal rendelkeztünk, politikai némaságra kényszerültünk. Teljes mozdulatlanság következett, amelyben a magyarság gyenge hangja sem volt közel tiz éven át hallható. Még ekkor is sok igyekezettel és gonddal igyekeztünk a sajtóban életjelt és számot adni magunkról. Megjelentek az első cikkek, beszámolók, amelyek az egykori szerb kisebbségnek a magyar uralom alatti sokoldalú törekvéseit tárták fel s a vajdasági szerbség ujabb keletű elgondolásait összegezték; megismertettük a magyarságot a sokkal kedvezőbb adottságok között tevékenykedő német kisebbség eredményes munkájának, gondolkodásának, lelki összetételének átállitásával stb.
A kirobbanó légkör nyomasztó hatásaként az újságíró csupán a nyers könyvismertetésekre, beszámolókra szorítkozhatott, megjegyzést munkájához nem igen füzhetett. A magyarság számára szokatlan, furcsa volt az első ilyen irás Magunknak is. Nemcsak az átlagolvasó, de politikai vezérkarunk egyik-másik kitünősége sem értette eleinte miről van szó. Szinte a szájukba kellett rágni: ime mire tanit a szerb, német, román kisebbség multja. Az irások alkalmat adtak némi összehasonlitásra is. Arra, hogy mindenki ráeszméljen: a szerbség kisebbségi helyzetében mivel rendelkezett, ezzel szemben milyen a jugoszláviai magyar kisebbség elhelyezkedése s néha a nyers, rideg számok, szolgai forditások reflektorszerűen rávilágitottak a legsürgősebb teendőkre és hiányoságokra.
A magyar ujságirás hőskora volt ez a felejthetetlen évtized, amely mély árkot ásott lelki arcunkon. A tanulságok keményé edzették a magyarságot. Kialakult önérzetes kisebbségi öntudatunk, megtisztultunk minden idegen szintől és hatástól és nemes külsőt kapott magyar kisebbségi lelkiségünk. Érezni és tudni kezdtük, hogy magyarok, elsősorban és mindig csak magyarok vagyunk és nem jobb vagy baloldali világnézetü magyarok. Kinőtt mellettünk az uj generáció is, amely már több érdeklődést mutat a velünk együtt élő népek multja, jelene s jövő törekvéseivel szemben. Ma már azt mondjuk; nem becsülhetjük meg eléggé a magunkét, ha nem tiszteljük kellően a másét. Mind gyakrabban hallatszanak kivánságok: katedrát a régi és mai kisebbségpolitikai történelemnek. Minden iskolában tanitani kellene a nemzetkisebbségi törekvéseket.
A kisebbségi irásokkal szemben megnyilvánult tartózkodástól a tiz éven keresztül észlelt tájékozatlanságtól igy jutottunk el a megismerésig és az elismerésig. Ma már a puszta számoknak is varázslatos erejük van s minden látószem ember el tud igazodni közöttük. Ez a kisebbségi életiskola eddig felmutatható eredménye. A magyar ujságiró fáradozása még sem volt hiábavaló. A számára ennél szebb és maradandóbb értékü elismerés el sem képzelhető. Vissza