Előszó
A Kisalföld medencéjét a Dunántúli Középhegység választja el a Nagy-alföldtől. Nyugaton az Alpok nyúlványai határolják, északon pedig a hazánkhoz tartozó részét a Duna vonala zárja le. Felülete nagyrészt teljesen sík, az Alpok felől érkező folyók azonban számos, egymással jól elhatárolható részre tagolják.
Északi részén a Mosoni-Duna és a Nagy-Duna által bezárt terület, a Szigetköz, folyami hordalékon épült fel. A hegyek közül kilépő Duna ezen a szakaszon válik középszakasz jellegűvé, ezért a lerakott hordalék is nagyobbrészt a durvább frakciókba tartozik. Nagy mennyiségű kavicsot és durvább homokot rakott le, erre a későbbi kiöntések finomabb hordaléka rakódott. Mindkét Dunaág mentén számtalan apróbb sziget és zátony húzódik, ilyenek még ma is nagy számban képződnek.
A Szigetköztől délnyugatra húzódik a Hanság és Fertő-tó medencéje. A negyedkor folyamán bekövetkező feltöltődés során az Alpokból jövő folyók vizenyősítették el a területet, s az általuk lerakott kemenesi hordaléktakaró a víz lefolyását kelet felé elzárta. Az elvizenyősödés hatására az egész terület eltőzegesedett, s ma is legnagyobbrészt a tőzeg alkotja a talajképző kőzetet. A felszín sík, egy-két méteres kiemelkedések fordulnak elő csupán. A Hanság lecsapolása folyamatban van.
A Hanság és Rába között húzódó sík terület, a Rábaköz, ugyancsak folyami eredetű üledéken épült fel. Jelentős részét már egészen sekélyen, a felszíntől 40-50 cm-re elhelyezkedő kavicstakaró alkotja, amit az ugyancsak folyami eredetű agyag cementál össze.
A Győrtől nyugatra fekvő vidék ugyancsak folyami eredetű homokon helyezkedik el, felszíne azonban már kevésbé sík, mert több löszvonulat is húzódik rajta keresztül.
A Kisalföldet délről a Marcal és Rába folyók között húzódó Kemeneshát és Kemenesalja határolja. Mindkettőt széles kiterjedésű kavicstakaró borítja.
Vissza