Kis tüzek

Fülszöveg

A Jelek című kötet után örvendetesen kitágult Szegedi Kovács György versvilága. Most is lobognak a spirituális „kis tüzek", de a korábbi monotónia oldódott, a hang színesebb lett. A szemlélet árnyaltabbá válása, a témák gazdagodása, a költői eszközök magabiztosabb birtoklása lehetővé teszik, hogy a sorokban (sorok mögött) megjelenjenek „a hullámzó létezés tűhegyes csodái". A gyerekkor traumáitól a kételyektől sem mentes Isten-bizonyosság élményéig. A szerző bátran elindul a haza (visszafelé) vezető úton, hogy szembesüljön az apa és anya szenvedésektől megtisztult alakjával.
Meghallja az ismerős hangok szólítását, a hívást, onnan a távolból, föntről is, A tisztaság és egyértelműség utáni sóvárgás azonban nem akadályozza meg abban, hogy elutasítsa magától az evilági örömöket, A szerelem, a másik megtalálásának vágya olyan belső hajtóerő, mely eljuthat a megnyugvásig, a családi összetartozás melegéig. Mert csak ebben lelhető meg „Malacka kincse". A köznapok megpróbáltatásait elviselhetővé teszi az a tudat is, hogy a „nagy homály hátsó kapuin túl is megvédenek a Bárány világító sebéi..." A megmerítkezés a valóság, az élet mélységeiben, a találkozások az emberi nyomorúság legalján azt a kérdést is feltetetik Szegedi Kovács Györggyel: „a szükséges rossz szükséges jó-e?" A vigasz szavai szólnak a Feleszmélésem című versből: „még tart a kegyelmi idő"! S Utassy József Istengyűlöletéből is kiolvassa a Király magához csaló „vezércselét". A társadalmi anómia, az el kár hozottság tünetei valamiféle Porapeji-érzést ébresztenek a szerzőben, a város és lakói „ítélet alatt vannak" (Vagyunk.) S vajon halljuk-e a „vajúdó vulkánok" föld alatti morajlását? A kérdésre nincs válasz, Csak a remény: „talán leszünk néhányan / akik megszépülve tépünk ki / a vészkijáraton" Vissza