Előszó
Szent Pál apostolnak tanítása szerint az ószövetségi törvény a maga papságával, áldozataival, szertartásával, semmit sem vezetett a tökéletességre (Zsid. 7, 19), az ember benső megszentelésére,...
Tovább
Előszó
Szent Pál apostolnak tanítása szerint az ószövetségi törvény a maga papságával, áldozataival, szertartásával, semmit sem vezetett a tökéletességre (Zsid. 7, 19), az ember benső megszentelésére, üdvözítésére; „csak bevezetése volt egy jobb reménynek, mely által Istenhez közeledünk." (Zsid. 7, 20.). Ezért küldte az Irgalom Atyja a mi Urunk Jézus Krisztust, a Melkizedek rendje szerint való főpapot, aki „mivel örökre megmarad, örök papsága is van és örökre üdvözítheti azokat, akik általa Istenhez közelednek", kereszthalálának áldozatával örök váltságot szerzett az emberiségnek, kiontott vérével lemosta a világ bűneit, megtisztította a lelkiismeretet a holt cselekedetektől és az újszövetségnek közvetítője lett, hogy a hivatottak az örökkétartó örökségnek igéretét elnyerjék. (Zsid. 9, 15.)
Mivel az Úr Jézusnak örök papsága vagyon, örök az ő áldozata is, mellyel mindvégig bemutatja az Atyának a dicsőités, hála, imádás és engesztelés áldozatát. Az áldozat legbensőbb mivolta abban áll, hogy az ember valamely értékes dolognak bemutatásával kifejezi Istennek teljes önátadását, teljes hódolatát, engedelmességét és szeretetét. Az áldozatban az adomány felajánlása a külső jel, a lélek önátadása a benső tartalom. „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja az övéiért." Az Úr Jézus, aki a világra azért jött, hogy megcselekedje az Isten akaratát (Zsid. 10, 9.), ezzel az ő akaratával, önátadásával áldozati báránnyá, adománnyá tette önnönmagát, saját testét és vérét, életét.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal