Kis mama

Előszó

Részlet a könyvből:
A viruló élet... Ha valaki tudni óhajtaná, hová menjen, hogy az életet megismerje - nem azt, amit a városi ember, tevékenységet az élettel összecserélve, annak nevez, de azt, amelyik az ősforrásból buzog, azt, amelyik a föld méhéből virul föl, magát, a nagy, a súlyos, a hatalmas létezést, amelyik itt van, anélkül, hogy megfigyelhettük volna megalakulásának titkát, amelyik mássá alakul, anélkül, hogy észrevétlenül előbbrehaladó átváltozását megleshetnők, - mit mondjunk a kutatónak? Menj, - így kellene szólnunk, - keresd föl az erdőt, a mezőt, nyárnak idején, amikor a nap sugárzik a föld fölött, és amit ott hallasz és amit ott látsz, arra figyelmezz! És ha látod majdan a fákat, ahogy ágaikat levegő és világosság után terjesztgetik, ha látni fogod a réteket és a gabonaföldeket, amelyek mint mámorosan szunnyadó testek, elnyujtózva várják a nap termékenyítő csókát, ha ellesheted az erdőben a madarak csicsergését-csattogását és szárnyuknak halk rebbenését, a kalászok tengerének zizzenését, a szárnyaló rovarok zümmögését, a mászkáló bogarak süstörgését, ugy lehet, hogy akkor, minden egyes halk hang, egyetlen, mély, hatalmas, általános hanggá csendül össze majd, hogy világosság, levegő és illat, egyetlen mámorító felhővé folyik össze előtted, és te az élő levegőnek lélegzetvételében, láthatatlan ajkak suttogását hallod:
- Ime, az élet, a viruló élet! Vissza