Királyhágó

Előszó

Részlet a könyvből:

Egy kölyök Don Quijote a millenniumkor

A fejecskéje olyan volt, mint egy szőrös tekegolyó, arcocskája kicsiny, mint a mormotáé s két gödröcske között szája parányi. Tagjai azonban oly rendetlenül hoszszúak, hogy, ha fölállt, tizenhatévesnek is nézhették, de ha ült, kis dereka úgy összesüppedt, hogy nyolc évest mutatott, pedig a fiú tizenkétéves volt.
S ugyanilyen ellentétekből tevődött össze belseje is. Hajlamai játékosak voltak a butus jókedv és lázas lelkendezés derűs izgalmában, gondolatai azonban riadt oknélküli rémületben sötét árnyakat lobogtattak, vakmerő volt, szinte kihívta a veszélyeket, minden változással kiváncsi nyugalomban nézett szembe, de az élet közönséges, apró eseményeitől zaklatottan félt. Az például nem okozott gondot neki, hogy most egyedül utazik Szabadkáról Nagyváradra, de ülni félt, hogy kopik és gyűrődik szép térdnadrágja, de enni restelt, hogy mit szólnak hozzá a III. osztályú vasúti kocsiban vele utazó idegenek. Jegyét biztonsággal váltotta meg a szabadkai vasúti pénztárnál, nehéz böröndje cipelésére cérna-hangján merészen kiáltott hordár után, de óriási gond volt számára, miként fogja kilyukasztani jegyét a kalauz s nem esik-e le a poggyász-tartóból a börönd.
Sarkos mintájú drapp ruhácskáját büszkén viselte, a jól végzett munka, a kiválóság rendíthetetlen öntudatával tapogatta meg bevarrt szájú szivarzsebében az ott lapuló húsz koronás bankót, a jutalompénzt, amelyet az I. gimn. o. sikeres elvégzéséért kapott az iskolától - de undorral bökte magasra vékony és nagyocska orrát, mert a tisztántartott, jól vasalt ruhácskából dögleletes káposztaszag áradt a júliusi melegben. Vissza

Fülszöveg

Korrajz és lélekrajz találkozik a Királyhágó-ban, Laczkó Géza önéletrajzi regényében. A Királyhágó a kolozsvári diákévek és az Eötvös-kollégium regénye, portrékban és epizódokban idézi fel Laczkó ifjúságának szereplőit és állomásait. A kolozsvári színházat, a gimnáziumot, Kuncz Aladár (a regényben Góth Bandi) alakját és barátságát, és "Dini bácsi" pusztáját, ahol a Lányi gyerek vakációit tölti féltestvérei, a szeretővé emelkedett gazdasszony gyerekei között. Kitűnő portrék ábrázolják Laczkó kolozsvári ismerőseit, elsősorban a Kuncz és a Ferenczi család tagjait. De beszédesek a pusztán lakókról rajzolt arcképek is: az öreg Veron paraszti alakja, az állandóan nyüzsgő Kadisa gyerekek, de főként Szillánghy Dénes árnyalt és gazdag figurája.
De a Királyhágó mindenekelőtt az Eötvös-kollégium regénye, a számos visszaemlékezés közül talán belőle lehet leghitelesebben megismerni a legendás intézmény hőskorát. Laczkó mindenről részletesen ír, még a lakószobák elrendezéséről vagy a hatalmas könyvtárról is, és találó portrékban idézi fel a hőskor nagy nemzedékének azóta klasszikussá vált alakjait: Kodály Zoltánt, Szabó Dezsőt, Balázs Bélát, Szekfű Gyulát, Horváth Jánost, Kuncz Aladárt és az egyetemi vagy párizsi ismerősöket: Babits Mihályt, Kosztolányit vagy Orbók Lórántot, a később spanyol drámaíróvá vált kolozsvári magyart. A Királyhágó-ban nemcsak egy ellentmondásos történelmi korszak hiteles képe kel életre, hanem egy haladó szellemű közösség, egy pedagógiai műhely belső élete is. Vissza