Száll a pitypang, mint a szellő (dedikált példány)

Előszó

Tán 15 éves lehettem, amikor izgatottan vártam, hogy életemben először találkozzam költővel. Mindez Nagykanizsán történt irodalomszerető, kollégiumi nevelőim jóvoltából.
Immár lassan 30 éve, hogy találkozhattam Weöres Sándorral. E találkozás örökérvényű nyomot hagyott lelkemben. Láthattam: a költő nem valamiféle misztikus lény, akit sokszor oly magasra emeltek, hogy alig lehetett látni embert. A költőnek is két szeme van, ám ezzel többet lát, mint más halandó, mivel az érzékeny lélek megsokszorozza a látását és finoman érzékeli az őt körülvevő világ minden apró rezdülését.
Még most is elevenen él bennem a kép, fülemben cseng a szó, miként mondta, énekelte verseit Weöres Sándor. Szólt a szavak, a hangok csodálatos zengéséről. Szólt arról, hogy a vers először a lélekben bizsereg, zenél, aztán szavakba öltöztetve értelmes-érző gondolatokká válik.
A gyermekversekre különösen igaz e gondolatsor, mert a lélek labirintusában érlelődve-bolyongva a zene, a ritmus, a kép végül is verssé testesül. Ezért is lehet oly könnyen megzenésíteni, énekelni Weöres Sándor verseit, hiszen a mű maga a zenei tökéletesség.
Merész gondolatom támadt: lelkemben, szívemben, minden porcikámban rejtőzködő mesevilágot, a szavak zengését, az érzelmek ritmusát-lüktetését gyermekvers kötetbe gyűjtöm, mert szeretem a mesét, a szépséget, a zenét. Szeretem azokat az embereket, akik felnőttként is megőrzik lelkükben érlelve-pihentetve e mesevilágot és átadják gyermekeiknek, tanítványaiknak. Megőrzik és átadják a szavak szépségét és ritmusát: - édes anyanyelvünket.
Szeretem és tisztelem Weöres Sándor költészetét. Verseim legyenek apró főhajtások hatalmas alkotása előtt. Vissza