Kincskereső kisködmön/A magyar paraszt/Ének a búzamezőkről

Előszó

A (legalább) három életet élő ember
Móra Ferenc nevének hallatára valami kellemes meleg érzés tölti meg az ember szívét. Azonnal eszünkbe jut a Kincskereső Kisködmön, az Aranykoporsó, mesék, ifjúsági regények, csodálkozó gyermekarcok. És a háttérben kellemes hangulatban pipázó nagypapa. Aki szinte ki sem mozdult Szegedről, minden a városhoz köti, nem járhatunk úgy a város utcáin, hogy valamiféle nyomát ne találnánk annak, hogy itt élt. Újságíró, főszerkesztő. Múzeumigazgató. Régész. Ásatásokat végez, sírokat bolygat meg az egyetemes tudás nevében, de azt is olyan finoman, szépen. Minden képen megjelenik ősz haja, vidám tekintete. Az élettel minden vonalon kiegyező alkotó ember képe. Aki a mélyből jött, a mélyszegénységből, de a szellem munkása lett, egy nagyváros megbecsült polgára, akiről később intézményeket, körutakat, akár vasútállomást is el lehet nevezni. Legalábbis gyanús ez a kép, ha kicsit is ismerjük a magyar huszadik századot. Annak is első felét, Mórát még Szerb Antal sem említi meg irodalomtörténetében, Igaz, nem sokkal később keletkezett a mű, mint Móra Ferenc szépirodalmi tevékenységének híre eljutott a fővárosba. Él egy író Szegeden, megbecsülten, főszerkesztőként, jól van.
Pedig Móra Ferenc élete, tevékenysége és minden műve része a "nagy magyar ellenállásnak" az úgynevezett "ellenkultúrának", amelynek terméke például a Nyugat, Jászi Oszkár köre és egyéb, lázadó irodalmi társaságok. Szegedi kiadásban. Vissza