Előszó
Kedves Olvasóink!
Azzal indultam el Szicíliába, hogy nyaralásom alatt nélkülöznöm kell kedvenc gyümölcsömet, a dinnyét. Mivel - ezt mondták a rádióban - a magyar dinnyének nincs párja. Igaz, hogy a magyar dinnyét úgy hívják, görög, s ez akadálya lehet hungarikummá avatásának. Az idegen felségterületen mégiscsak megkóstoltam a szóban forgó gyümölcsöt. Számítva persze arra, hogy savanyú, keserű lesz, mert mint tudjuk, a magyar görögdinnyének nincs párja.
Az olasz dinnye igen finom volt. Nem tudom, Szicíliából érkezik-e Magyarországra dinnye, rontva ezzel a magyar termelői piacra jutási esélyeit. De dinnye jöhet Szerbiából, Horvátországból, számtalan helyről, alkalmanként olcsóbban, mint a magyar áru. S akadnak elvetemült emberek, akik nem a magyar, hanem az olcsóbb, külföldi árut vásárolják. S így vannak ezzel a külföldiek is. Azért vásárolják a magyar árut, mert jó és olcsó.
A kérdés tehát az, hogy lehet-e nemzeti alapon boltba menni. A banán, a narancs esetében aligha. El lehet dönteni azonban, hogy jó-e nekünk a székelyföldi krumpli vagy a felvidéki tej, ha olcsóbb, mint a magyar. Mert verseny van. Az unió eredeti neve Európai Gazdasági Közösség. Másképpen Közös Piac. Ami egyenlő feltételeket teremt a külföldi áruknak Magyarországon s a magyar termékeknek külföldön. Elszörnyedve hallom 2011 júliusában, hogy azért a dinnyéért, melyet én 125 forintért veszek meg, a termelő csak 25 forintot kap. Lehet, hogy a hazai kereskedelmet kellene megreformálni? Lehet, hogy sokaktól feddést kapok érte, mégis kijelentem, hogy a magyar határtól néhány száz méterre termesztett tej, hús, zöldség nem rosszabb, mint a hazai. Talán meg kellene tanulnunk náluk olcsóbban előállítani, hogy versenyképesek legyünk. A magyar termékeinkkel.
De ki és mi az igazi magyar? Nem könnyű a válasz. Az Etelközből elvándorolt elődeink sok nép, törzs lányaival és fiaival kerültek kapcsolatba. Ez a vérkeveredés az oka, hogy talpraesett nemzet vagyunk, és állítólag ezzel magyarázható, hogy itt élnek a legszebb nők a világon. Én mégsem az őseredet-kutatás alanyaival példáznám az igazi magyarságot. Hanem a kismarosi svábokkal. Akik az 1940-es években szinte egy kukkot sem tudtak magyarul, de amikor a fasiszta német állam a Volksbundba akarta beléptetni őket, két napon keresztül tanulták azt az egyetlen mondatot, hogy „Nem tudok németül, magyar vagyok"
A napokban egy cigány asszonnyal beszélgettek a rádióban. Több diplomája van, az ENSZ-ben dolgozik, de ha időnként szabadságra hazajön, érzi a megkülönböztetést. Anyanyelve magyar, magyarul álmodik, büszkék lehetünk rá. Ő ne lenne magyar?
Magyarországot testvéreként két nemzet jegyzi, a török és a tatár. Kedvelnek minket az osztrákok, a németek, a horvátok, akikkel pedig összerúgtuk a port néhányszor.
Magyarországon az a hungarikum, hogy európaiak vagyunk. Erényeinket az európai nemzetek azonban nem történelmünk, hanem mai teljesítményünk alapján ítélik meg.
Vissza