Kínai konyha

Előszó

Kína csodálatos és hatalmas ország, mely több ezer éves kultúrával rendelkezik, nem csoda hát, hogy gasztronómiája kifinomult és sokoldalú, hiszen mélyen áthatja az egyensúlyra, a harmóniára és az ellentétekre épülő ősi kínai bölcselet. A kínait a világ legjelentősebb konyhái között tartják számon, noha maga is négy nagy, tájegységek szerinti stílusra bomlik. Az északi vagy pekingi konyhán a mongol hatás érződik leginkább, hirtelen sültek jellemzik, különlegessége a kacsahús; a szecsuáni fűszeres és csípős ételeiről híres, a csirke a legfontosabb húsforrása; a sanghaji konyha zsíros és olajos szívesen készíti ételeit sertéshúsból; a déli vagy kantoni pedig a természetes ízeket kedveli, nagyon sok zöldséget használ, és előnyben részesíti a tengeri élőlényeket. De ezen különbségek ellenére találunk közös vonásokat, s ez a filozófiai háttér, mely költészetté varázsolja a kínai szakácsművészetet. Négy állag, öt íz és hat aroma létezik, melyeket a mesterszakácsok harmóniába rendeznek. A négy állag: a sima, a ropogós, a leveses és a száraz. Az öt íz: az édes, a savanyú, a sós, a csípős és a keserű. A hat aroma pedig az illatos, a gazdag, a testes, az érlelt, a friss és a törékeny. Miként a jin és a jang ellentétes energiái egymást kiegyenlítve egyesülnek, és megalkotják a teljességet, úgy kombinálódnak a különböző ízek, aromák és állagok is. A kínai ételek éppen ezért mindig sokoldalúak. Nem mindegy azonban, hogy milyen összetevők találkoznak egymással. Évezredes hagyomány foglalja rendszerbe a különféle alkotóelemeket, hogy azok megfelelő párosítással tökéletes összhangot hozzanak létre. A kínai konyha nagyon egészséges, fontos szerepet tulajdonítanak a szemes gabonának és egyéb, keményítőben gazdag tápanyagoknak, a húsok és zöldségek pedig együttesen és azonos mértékben alkotják az ételeket. A kínaiak már a régi időkben is tisztában voltak szakácstudományuk nagyszerűségével, i.e. 169-ben a filozófus-költő, Csia Ji az ellenséges hunokkal kapcsolatban javasolta, hogy népe építsen fogadókat a határvidékre. Csak ki kell várni - írta - míg "a hsziung-nukban olthatatlan étvágy gerjed a mi főtt rizsünk, húslevesünk, roston sült húsaink és boraink után". S most, több mint kétezer év elteltével, a kínai konyhaművészet az egész világ csodálatát a magáénak tudhatja. Vissza