"Kimegy a lelke, marad a test"

Előszó

Ha könyv Visknek, egy etnikailag és felekezetileg is vegyes kárpátaljai településnek a halottas szokásait és hiedelmeit mutatja be. A kötetben feldolgozott anyagot 1993 és 2005 között gyűjtöttem a magyar reformátusoktól és római katolikusoktól, valamint az ukrán anyanyelvű, magyarul is beszélő görög katolikusoktól.
Kutatásom célja az volt, hogy minél teljesebb képet nyújtsak egy-egy szokásról, a haldoklás folyamatáról, a halál beállta után szokásos cselekvések fázisairól. Célomat az adatközlők elbeszéléseinek, élménytörténeteinek pontos lejegyzésével és közzétételével igyekszem megvalósítani, szem előtt tartva Balázs Lajos következő megállapítását; „A kutató, ha csak összegez a maga szubjektív belátása szerint, akkor fennállhat annak veszélye, hogy vagy elhullatja, vagy átfogalmazza az árnyalatokat, a látszatra talán jelentéktelen, ám az egészben mégis jelentéssel bíró kis összetevőket."
A viski halottas rítusok leírása mellett az anyag összehasonlító vizsgálatával is megpróbálkozom. A halálra és temetkezésre vonatkozó magyar néprajzi szakirodalom felhasználásával vizsgálom, hogy e nyelvsziget halálhoz és temetéshez fűződő szokásai, hiedelmei mennyire illeszkednek a magyar nyelvterület hagyományvilágához, és hogy milyen idegen eleméket, vonásokat vett át az itt élő magyarság a velük együtt elő szláv etnikumtól. Az interetnikus hatásokat a szláv nyelvű szakirodalom felhasználásával igyekszem érzékeltetni. Visk református közössége mindmáig sok archaikus nyelvi sajátosságot őriz, amelyeknek egy része - a több évszázados nyelvi érintkezés folytán- megtalálható a magyarul beszélő görög katolikusok nyelvhasználatában is.
A település nyelvjárásával kapcsolatban Várady Gábor már 1900-ban megállapítja, hogy az „az egész megye magyarságáétól elütő". A Magyar Dialektológia című könyv Visket magyar nyelvszigetként tartja számon. Több hangtani jellegzetessége (e-zés, í-zés, a-zás) a mezőségi nyelvjárástípussal rokonítja.
A tájnyelvi szövegek lejegyzésénél A népköltési (folklór) alkotások kritikai kiadásának szabályzata előírásait követem, csupán a legfontosabb hangtani sajátosságokat jelölőm. Nem változtattam az elbeszélők stílusán, szórendjén. Előfordul, hogy az adatközlő egy szövegen, sőt akár egy mondaton belül is különbözőképpen ejt egy-egy szót; egyszer a szó köznyelvi, másszor tájnyelvi alakját használja. A görög katolikus adatközlők szövegeiben magyartalan megfogalmazások is előfordulnak. Ezeket a kétnyelvűségből adódó nyelvi jellegzetességeket is változtatás nélkül jegyeztem le. Vissza