Kilencvenhat magyar hadifogoly százharminchárom el nem küldött levele 1944. decemberéből

Előszó

Az emberi cselekvés legmagasabb szintje a valóság gondolati tükrözése. Ebből következik, hogy egy-egy korszak legmélyebben a kortársak gondolkodásán keresztül ismerhető meg. Bár e megállapítás történészek körében régóta köztudott, a megjelent történeti munkák között az ideológiatörténeti, a társadalom rétegeinek gondolkodását bemutató, elemző tanulmányok száma elenyésző. Egy-egy irányt adó gondolkodó, történeti személyiség eszmeiségét - ránk maradt írásaik alapján - már kezdjük megismerni, de az egyszerű, hétköznapi ember gondolatvilágáról alig vannak ismereteink.
Történetírásunknak ez a hiányossága csak részben magyarázható az előző korszak gazdasági és politikai viszonyokra való orientáltságával. A múltbéli társadalmi közgondolkodás megismerését ugyanis több tényező is nehezíti, elsősorban magának az írásbeliségnek a meglehetősen késői elterjedése és lassú általánossá válása. Tényként kell elfogadnunk, hogy a rendelkezésre álló forrásanyag nagyobb része, a memoárok az emlékezet, a levéltári iratok pedig mint a mindenkori hatalom által megrostált források csak töredékes nyomait őrzik az egykori társadalomnak. De számolnunk kell azzal is, hogy az írástudó polgároknak, parasztoknak sem volt mindig ideje, kedve, módja gondolataik lejegyzésére, és az elkészült írások megőrzése az utókor számára ugyancsak véletlenszerű. Ezért nagybecsűek azok a források (kalendáriumi bejegyzések, naplók, önéletírások, levelek) amelyek áttétel nélkül, közvetlenül tükrözik egy kor társadalmi rétegének gondolatvilágát. Vissza