Kilenc dráma

Fülszöveg

Eddig tizenhárom darabot írtam. Ezek közül a Play Molnár címűt igyekszem elfelejteni, az utolsó három pedig még nem érett meg arra, hogy bebocsátást nyerjen egy efféle gyűjteményes kötet kapuján. Így hát első kilenc színművemet tartja kezében az olvasó. Egyben egy személyemre zsugorított színpadi hatástörténetet is. Elkezdtem Dürrenmatt történelmet relativizáló tréfáival, átbukdácsoltam az abszurd divat hullámain, miközben szociális-politikai elkötelezettségem parancsára kalapomat lengettem Brecht felé. Megpróbálkoztam - mai és történelmi témákban egyaránt - a hagyományos realizmussal is, mivel már ifjan felismertem, hogy a valóság abszurdabb tud lenni képzeletünknél.
Mégis remélni merem, hogy különféle hatások nem mosták el a szerző arcvonásait. Darabjaim most, hogy egymás után elolvastam őket, leleplezték még az én szememben is mély szubjektivitásukat. Amit mint költő gyakran restelltem kiadni magamból, azt gátlástalanabbul engedtem szabadjára a tragikomédiák objektivált világában.
Gyakran kérdem magamtól: ilyen irányban haladtam volna akkor is, ha darabjaim megírásuk idején sorra eljutottak volna a világot jelentő deszkákra? Vajon a színpad állandó jelenléte nem tett volna higgadtabbá, körültekintőbbé, nem tett volna - urambocsá! - még bölcsebbé is? Az efféle kérdésekre persze nincs válasz. Ha máshonnan nem tudnám, hát saját darabjaimból értesülhetnék arról, hogy nincs alternatív sorsunk, csupán az az egy, amelyet választottunk, vagy amely választott bennünket. Vissza