Előszó
Részlet a könyvből:
»Csodaszépek a rózsái, kedves barátom. Még a hires kastélybelieket is fölülmulják.
»Örülök tiszteletes ur, hogy ennyire tetszenek..«
A megszólitott fáradtan mosolygott....
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
»Csodaszépek a rózsái, kedves barátom. Még a hires kastélybelieket is fölülmulják.
»Örülök tiszteletes ur, hogy ennyire tetszenek..«
A megszólitott fáradtan mosolygott. Szeretetteljes pillantással nézett rózsáira, amelyek édes illattal töltötték be a levegőt. És a házat is dus, indázó fatórózsa borította be, amely Csipkerózsika kastélyává változtatta át a tanítói lakot.
A lelkész ott állt a gondosan nyirt fehér vadrózsasövény mellett és a kertben munkálkodó tanitót nézte.
»Elkelne egy kis eső,« mondta a tiszteletes, amikor a falusi uccán könnyű kocsi haladt végig és magas porfelhőt vert fel maga mögött a forró juniusi napon. »A cseresznyéi is megértek már, kedves Lenz?«
»A feketék még nem, tiszteletes ur, azonban a pirosakból már szedtem ma reggel. És az epertermés is kitűnő volt az idén, már el is adtam néhány kosárral.«
»A maga kertje, kedves Lenz, a legszebb az egész környéken«, - mondta a lelkész mosolyogva. Nekem nincs az enyémmel ilyen szerencsém. A feleségem gyakran megszid, mert olyan ügyetlen vagyok, a kerti munkában.«
»Ha a tiszteletes ur is mindég vidéken élt volna mint én, könnyebben menne a munka. Én annyira ragaszkodom a kertemhez, hogy emiatt nem akartam magam soha városba helyeztetni.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal