Tánc, angyalok, szögek

Előszó

ÚTRAVALÓ

Fájdalom és sejtelem, a lét és az együttlét önmagáraébredése feszíti Kicsiny László első kötetbe szánt verseit. Valóban feszíti, de nem feszíti szét a választott, vagy öntudatlanul kézenfekvő formát.
Ez egyik legszimpatikusabb vonása a „zsengéknek", hogy lényegében nem azok. Az induló költők-költészetek minden buktatóját elkerüli. Nem akarja „megváltani" a „világot". Nem akarja „tudatosan" lerombolni mindazt, amit a kezdő költők többsége szerint le kell sajnálni, fel kell robbantani, csak azt nem tudják, hogy a semmi helyébe, mit is lehetne építeni. S akkor kialakul valami mesterkélt, erőszakolt, izzadtságszagú nagyotmondás. Az ellenkező végletet is elkerüli, azt a magatartást, amelyik eleve kevésnek, avatatlannak érzi magát a világirodalom Csomolungmájával megbirkózni. S akkor jönnek a tökéletesnek szánt formák, a pontos alexandrinusok, hexameterek, szonettek, rondók ésatöbbi, azonnal elfelejthető költői tartalommal, üzenettel. Vagy a hangzatosan szerény „szösszenetek".
Kicsiny László legjobb verseivel úgy indul a költészetbe, mint az erdész fia az erdőbe. Csak annyit visz magával, amennyire bizonyosan szüksége lehet, nem rakja tele a hátizsákját, mint a kocaturista. Eszközei a túlélő-jelzők, tüzcsiholó metaforák, iránytű-gondolatok. Tiszta, kimért mondatok, és érződik mögöttük a világ-erdő félelmetes csendje, kiismerhetetlen, de megfogalmazni kényszerítő szorongása: az erdőben/ a városban/az esőben/ a tűznél/ ahol egy éjszakai köd/ halálát siratja/ megfáradt/ elvadult/ örök Apám. Nem kiabálja ki felismeréseit, tudja, a varázslat könnyen szertefoszlik, csak sejtet, és felcsillan a látszat mögött a lényeg: lüktető csuklód felett/a múlt illata mint/ kipróbált parfüm lebeg. Vagy: ÜRES VÁZA CSENDJE/KONGÁSA, ZUHANÁSA,/ TÖRÉSEI, ÉLEI/ ÉS PORA. A szerelem ősi motívuma leggyakrabban úgy jelentkezik, mint egy száraz naplójegyzet, amiből mégis következtetni lehet az el nem mondottakra: tenyerembe kúszik néha/ bőröd emléke/ mint tegnap este/ és ma is... Vissza