Kibédi variációk

Fülszöveg

Akit mindenki szeret, akivel mindenki jóban van, azzal eleve nem stimmel valami - jelentette ki egykor népszerű humoristánk. Nem tudtam vitatkozni vele.
Talán emiatt is figyelem gyanakodva vagy harminc éve Kibédi Ervint. Erről ő nem tud, fenntartásaimat sosem hoztam szóba; olyan mozzanatokat jegyeztem meg, amelyek ő tán nem is emlékezhet.
1959-től kezdte játszani a rádiókabaré - később a tévé is, másfél évtizeden át - Róna Tibor iskolajeleneteit, melyekben Kibédi Koponyát alakította. A mindig lesről megszólaló, vásott diákot a képernyőről szerette meg a nagyközönség. Ez idáig rendben is volna.
Ekkoriban zendített rá estéről estére a Vidám Színpadon az "Én nem hiszem, hogy normális vagyok" refrénű kupléra. Bejött a színpadra, még meg sem szólalt, már ünnepelték. Nana.
64-ben szerkesztettem a televízióban egy a nyolcadik adás után rövid úton betiltott sorozatot "Szombat esti ultiparti" címmel. Kibédi ebben egy mindennel elégedetlenkedő, az előírt vonallal szembehelyezkedő polgárt játszott. Jöttek is a gratulálólevelek a hasonszőrűektől: "Az a hosszú már megint jól beolvasott a hatalomnak, brávó!" - Gyanús, nem?
Pár évvel később, ugyancsak a Vidám Színpadon, Peterdi Pál kifejezetten az ő habitusára írt egy madárijesztő-monológot. Egy szimbólumot személyesített meg - a múltból itt felejtett, de még mindig félelmetes vidéki kiskirályt. Akkoriban a vasárnap délutáni előadásokra, buszkaranavánok hozták a téeszdolgozókat. Ahogy szalmakalapjában, rongyaiban Kibédi rikácsolt, elementáris volt. A nézőtéren tüntetéssel egyenértékű ováció. Ha valakit ennyire sajátjuknak éreznek a parasztok is - legalábbis elgondolkoztató. Egy magánszám erejéig én is háziszerzője lehettem: következő segédmunkást formált meg, aki hasztalan próbálja elintézni, hogy az üzem saját halottjának nyilvánítsa. A színház a produkcióval végigjárta a peremkerületi kultúrházakat, még külföldre is eljutottunk; a kétkezi nézők vörösre tapsolták a tenyerüket. - Fölöttébb furcsa - gondoltam -, ez a Kibédi a fizikai dolgozókat is levette a lábukról.
Hakniban is sokszor léptünk föl, ő mindig Hacsek volt, váltott Sajókkal. Majd szétszedték a legfüstösebb falusi kocsmában is. - Áhá! - morogtam irigykedve -, szóval az olcsó sikert sem átallja learatni.
Újságkivágások. Ájuldozó Kritikák az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában lekaszált turnékról. Immár világos, kivel álluk szemben: aki egyaránt bepalizta a disszidenseket is, az emigránsokat is.
Egy alkalommal lelki életet éltem a színtársulat - némileg illuminált - hölgytagjával. Tessék elképzelni: a művésznő párás szemmel taglalta Kibédi férfias vonzását, báját, erényeit. Skandalum, hogy megzavarodnak tőle még a nők is!
Bejön a stúdióba, és a keselyűméretű óriáspapagáj békésen csücsül a vállán. Az ijedős mókus meg a tenyeréből eszik. Nem repül, nem ugrik el, nem csíp, nem harap. Ördögi pasas a gazdi!
"Hol a határ?" c. politikai kabaré a Vidám Színpadon. A fináléban Kibédi mint Brezsnyev. Keblén százhúsz kitüntetés - egy a "hátán" is. A nézőtér ordít a gyönyörűségtől.
Itt mindenki másképp gondolkodó?
Lemezbolt. Két miniszoknyás fruska Kibédi-lemezt kér. Mindjárt hármat, mert házibulira viszik, szilveszterre. Tehát még a fiatok is. Különös!
És ezt a Kibédi Ervint méltassam én egy rangos könyv lapján? Akit mindenki kedvel, tehát ennyire gyanús?
Hogyisne! Hogy a nézők, hallgatók, lemezkedvelők után szétkapkodják még az olvasók is? Vissza