Ki merre lát

Előszó

Munkámat Zilahy Lajosnak, a nagy írónak és a nagy embernek ajánlom.
Ajánlásom miatt nyomban mentegetőzöm. Zilahy Lajost csak műveiből ismerem. Aligha részesülök abban a szerencsében, hogy valaha is közelébe férhessek. Távol áll tőlem az a cél, hogy ezzel az ajánlással akár szerény munkámat, akár pedig magamat észrevéttessem, akár pedig az ajánlás néhány szavával könyvemnek érdemén felül való bírálatát, vagy fogadtatását készítsem elő. A nagy író emberi tulajdonságai világosan állanak előttem, hiszen bebizonyította, hogy jó magasan felette áll minden emberi hiúságnak. Megkörnyékezni tehát nem akarom.
Mikor sokat vitatott röpirata megjelent, ez a könyv gondolatban már teljesen készen állott és megírásában körülbelül a felénél tartottam. Csalódottan, fájdalmas és háborgó lélekkel alkottam, ha az én írásomat alkotásnak szabad neveznem. Könyvem megírása közben olvastam el és a legmegrázóbb, legőszintébb, legemberibb írásnak tartom. Olyan hatással volt rám, mint viharba került tengeri hajósra a világítótorony fénye. Bátorságot öntött belém, irányított és vonzott. Megtaláltam benne a magam gondolatait, séta közben való beszélgetéseim anyagát, szemlélődéseim, megfigyeléseim, élettapasztalataim leszűrődését, amelyeknek feltárására ebben a könyvben vállalkoztam. És még valamit, ami még ennél is többet jelent: megnyugvást. Megnyugvást ebben a lemondásra kényszerítő korban, útmutatást arra nézve, miként menekülhet az ember a kényszer elől a sors önkéntes vállalásába. A röpirat néhány oldalán jutottam el a lemondás magasztos érzéséhez.
Ezért és nem másért ajánlom fel munkámat!
Csak egyben nem áll módomban a nagy írót és egyben nagy embert követni. Nem tudom magam művi módon, mesterségesen, még nagy célok érdekében sem elszegényíteni, egyszerűen amitt, mert szándékomat parányi kis életkörülményeim kegyetlenül megelőzik. Most tehát itt állok álnevem mögé rejtőzve, könyvemmel kezemben, mint fáradt vándor az út végén egy nagy és nehéz kérdéssel: mi jár egy embernek? Erre keresek feleletet és azt hiszem, hogy semmiesetre sem több, mint amennyi társadalmi, szellemi és gazdasági értéke szerint őt megilleti. A többlet olyan teher csupán, amit mindenki nyugodtan nélkülözhet. Vissza