Ki a babiloni fogságból

Előszó

Füzetsorozatunkat a megszólalás igénye hívta életre. Tapasztalataink azt igazolják, hogy az erdélyi magyarság, egyáltalán a kisebbségi magyar népcsoportok élete iránt lankadóan az anyaországi közvélemény érdeklődése. Az 1989-es fordulatot megelőzően, a falurombolások ellen támadt tömeges tiltakozó mozgalom idején, majd a véres események zajlása közben Erdély a magyar nemzettudat középpontjába került. Amiről négy és fél évtizeden át csak rejtetten, utalásokkal lehetett szólni, mindennapi témává lett a sajtóban, összejöveteleken, pártok megnyilatkozásaiban. Segélyáradat indult Erdély fel, nemcsak az anyaországból, hanem például a Felvidékről is. A nemzeti felelősség ismét a nagy történelmi korszakok szintjén jelentkezett.
De egy-két év alatt mintha elsorvadt volna a figyelem, súlyos itthoni gondok kötik le a közgondolkodást, megfáradt a felelősségérzet a kisebbségi létbe szorított magyarság iránt. Mélyebb elemzés kimutathatná, hogy ennek okai nemcsak az anyaországban kereshetők. A kezdetben egységes jövőkép Erdélyt illetően pártok törésvonalai mentén hasadozik szét, sőt az anyaországi politikai alakzatok a maguk önző érdekei szerint jelennek meg az erdélyi közéletben, feledve, hogy alapvető nemzeti ügyekben - és a kisebbségi kérdés feltétlenül ilyen - a szétforgácsolódás csak kudarcot hozhat mindenkinek, legfőképpen az erdélyi - és a felvidéki, vajdasági, kárpátaljai - magyarságnak. Az Erdélyi Szövetség megalakulása óta pártsemleges társadalmi szerveződésnek tekinti magát, függetlenül tagjainak vagy vezetőinek egyéni pártállásától. Valljuk, hogy az anyaországi politikai pártok mindegyikére továbbra is történelmi feladatok hárulnak, de ezeket csak közösen, a pillanatnyi vagy akár távlati pártérdekek fölé emelkedve teljesíthetik eredményesen. Vissza