Előszó
BEVEZETÉS
2001-ben jelentős mértékben módosultak a kulturális örökség védelmét szabályozó ágazati törvények. Változott a műemlék- és műtárgyvédelem, valamint a régészettel kapcsolatos hatósági és szakhatósági feladatok ellátásának rendje, intézményrendszere és mindezzel szoros összefüggésben a kulturális javak kiviteli engedélyezésének és a régészeti feltárás szabályrendszere. Kiadványunk első részében a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény előírásait, ezen belül az új törvény alapelveit, fogalomrendszerét, a régészeti örökség védelmével és a védetté nyilvánítási eljárással foglalkozó előírásokat, valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal feladatait ismertetjük. Ehhez kapcsolódnak a kerettörvény legfontosabb végrehajtási rendeletei a Hivatal eljárásának részletszabályairól, az örökségvédelmi bírságról, a kulturális javak kivitelének engedélyezéséről és a régészeti feltárás szabályairól. Ebben a fejezetben kell szót ejteni a jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról szóló 2001. évi LXXX. törvény fontosabb rendelkezéseiről is.
Az állam - a maga sajátos eszközeivel - az adórendszeren keresztül is támogatja a kultúrát, pontosabban a kulturális tevékenységek folytatását, illetve a kulturális termékek és szolgáltatások fogyasztását. Az előbbit döntően a személyi jövedelemadó- és a társasági adókedvezmények (mentességek) és speciális társadalombiztosítási járulékfizetési szabályok formájában, míg az utóbbit kedvezményes általános forgalmi adókulcsok révén. Az adótörvények nem maradnak közömbösek a kultúra finanszírozásában egyre nagyobb szerepet játszó szponzoráció, illetve civil szerepvállalás iránt sem, ami ugyancsak különböző adókedvezmények és adómentességek formájában ölt testet. A második részben tehát a kulturális tevékenységek és szervezetek adózására vonatkozó szabályokat foglaljuk össze.
2001. február 6-án lépett hatályba a 2000. évi CXL. törvény a Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról jelentős változásokat hozva a kulturális járulékoltatás rendjében és a fizetésre kötelezettek tekintetében. A leglényegesebb újdonság a járulékköteles termékek elavult BTO osztályozásra épülő besorolásának hozzáigazítása a Kombinált Nómenklatúrának (KN) megfelelő vámtarifaszámokhoz, valamint az. Szolgáltatások Jegyzéke (SZJ) és az Építményjegyzék (ÉJ) változásaihoz. Mindez együtt járt azzal is, hogy egyes termékek, illetve tevékenységek kikerültek a járulékkörből, míg mások 2001-tői kerültek a törvény ernyője alá. A bővülések között ki kell emelni a törvényben meghatározott épületek és építmények kivitelezőit terhelő kulturális járulékot, ugyanis ebben a körben - az építés (szerelés, kivitelezés) sajátosságai miatt - évközi törvénymódosításra és végrehajtási rendelet kiadására is sor került. A kiadvány harmadik részében ezeket a rendelkezéseket mutatjuk be.
Amíg a kulturálisjárulék egyfajta „különadónak" minősül, aminek a bevallására, megfizetésére és behajtására az adózás rendjéről szóló jogszabályokat kell megfelelően alkalmazni, addig az irodalmi, tudományos és művészeti alkotások, valamint az előadások és a hangfelvételek felhasználásáért fizetendő jogdíjakkal összefüggő eljárások (a jogdíjközlemények miniszteri jóváhagyásától, illetve a díjfizetést kikényszerítő bírósági út igénybevételétől eltekintve) döntően a magánszférában zajlanak. Mindazonáltal a szerzői művek és szomszédos jogi teljesítmények védelmére hivatott szerzői jog ma már nélkülözhetetlen része az üzleti életnek, illetve mindennapjainknak. Szinte nincs olyan magánszemély vagy társaság, aki/amely ne használna fel szerzői műveket, és ugyancsak sokan vallhatják magukat szerzőnek, szerzői jogi jogosultnak. Ezért is meglepő, hogy alig kapnak figyelmet a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXV1. törvényből következő - más-más jogosulti kört megillető és felhasználói kört terhelő -jogdíjfajták, továbbá a közleményekben megjelentetett díjtarifák és a felhasználások részletes feltételei. Az utolsó részben ezeket foglaljuk össze.
Vissza