Kézdiszentlélek templomai

Előszó

Az egykori kézdiszentléleki kisdiák, majd a szomszédos Kézdivásárhelyre ingázó középiskolás, ki voltam, mohó érdeklődéssel fordult a múlt, illetve a helytörténet felé. Szüleitől és nagyszüleitől, továbbá idős falusiaktól, valamint „bennszülött" és a fennálló kommunista rendszerrel perben álló értelmiségiektől gyűjtött fontosnak vélt történelmi-helytörténeti „morzsákat" az 1960-as években, egyszóval a múlt szellemi és tárgyi emlékei között (is) jól érezte magát. Egy-egy kedves és hivatástudattal megáldott tanáregyéniség részéről az ösztönzés sem maradt el, olyanok részéről, akik vagy a magyar nyelvnek és az irodalomnak voltak szerelmesei, vagy a történelmi múltnak megszállottjai... Nagy izgalommal - és az sem tagadható, hogy: titokban - forgatta ama diák a Székelyföld írásban és képben lapjait is például, s néha megadatott a nagy pillanat is, amikor Orbán Balázs monumentális művébe olvashatott bele a kisvárosi könyvtár olvasótermében. Valamiféle élő kapcsolat alakult ki benne a "kistörténelemmel". Egyrészt. Másrészt pedig a szülőfalu fölé emelkedő Perkő képe, csúcsán a tündökletes Szent István-kápolnával, a hegy aljában meg az ég felé törő karcsú tornyos templomával az otthon érzését, az elindulás és hazaérkezés biztonságát jelentette. És egyfajta jogos büszkeséget. Személyeset, hiszen ki-ki a saját magáénak is érezheti és tudhatja azt, amit felmenői, a szülőfaluja egykori közössége álmodott meg és hozott létre... Aztán a hajdani diák érdeklődése más szellemi horizontok felé fordult, de két-három évtized múltával - s egy rendszerváltást követően - könyvkiadóként vissza-visszatér a gyermek- és ifjúkora meghatározó élményt nyújtó térségeire olyképpen, hogy avatott szerzők munkái által ráirányítja a figyelmet a szívéhez közel álló kisrégió szellemi és tárgyi örökségére. Ezúttal két kiváló művészettörténész egy-egy magvas tanulmányának a kiadása révén. Vissza