Előszó
Általánosan ismert tény, hogy a hegedűjátéknál a kettős fogások helyes és tiszta megjátszása rendkívüli nehézségeket okoz. De tudvalevő az is, hogy iskolákban, gyakorlatokban, tanulmányokban stb. a...
Tovább
Előszó
Általánosan ismert tény, hogy a hegedűjátéknál a kettős fogások helyes és tiszta megjátszása rendkívüli nehézségeket okoz. De tudvalevő az is, hogy iskolákban, gyakorlatokban, tanulmányokban stb. a nehézségek leküzdésére vajmi kevés anyag áll rendelkezésünkre. Ennek természetes következménye az, hogy - mint gyakran tapasztalhatjuk - a mester vagy a kényelmes utat választja és e nagyobb igényű gyakorlatokat egyszerűen kihagyja, vagy pedig, ha lelkiismeretes, heteken át fáradozik egy-egy ilyen gyakorlattal, a növendék is beleszenved, végre mindketten elvesztik a türelmüket. A kellő eredményhez így nem jutunk el.
A jelen munka célja segíteni a bajon éspedig azáltal, hogy úgyszólván a tanítás kezdetétől majdnem a legfelső kiképzésig fokozatosan tárgyalja a kettős-, hármas- és négyesfogásokat. Föltéve, hogy a fiatal hegedűs rendszeresen foglalkozik velük, azaz:a mindennapi tanulmányok közé fölvesz egy-egy kettős fogás-gyakorlatot (a hangsor- és ujjgyakorlatok mellé), a mester pedig minden leckén számon kéri tőle, úgy a növendék idővel a kellő készültséggel fog rendelkezni ahhoz, hogy a fölmerülő nehézségeket legyőzhesse. Még annak a magyarázatát kell adnom, hogy látszólag kissé hosszadalmasan tárgyalom az intonálás elméletét. Tekintve, hogy a tiszta intonálás a hegedűjátéknak majdnem legnehezebb, de mindenesetre legkényesebb kérdése, lehetetlen volt ez elől kitérni. A nehézségek megvannak már az egyszólamú játéknál is - mennyivel nagyobbak azok, ha két, három, vagy négy hangot kell egyszerre játszanunk! Vagy magyarázat nélkül hagyjuk-e pl. azt a tényt, hogy egy kettős fogás, dacára annak, hogy az alsó hang is tiszta, a felső is az, együtt mégsem konszonál?
Szükségesnek tartottam az idevágó kérdéseket alaposan tárgyalni azért is, mert tapasztalatom szerint a hegedűsök, sőt talán a hegedűmesterek nagy része is teljesen avatatlan az intonálásra vonatkozó elméleteikben és legnagyobbrészt a fül helyes érzékére bízzák magukat. A tanítónak mindenesetre meg kell szereznie ezek iránt a kérdések iránt a teljes tájékozottságot, a növendéknek pedig - az illető értelmi foka szerint - szolgáljon részletesebb, vagy általánosabb magyarázattal. De ha a tanító sincsen tisztában a teóriákkal, miként valósíthatja meg a modern tanításnak azt a fő elvét, hogy a növendék mindent tudatosan csináljon s ne csak ösztönszerűleg?
Ha a munkámmal csak némileg is sikerül az intonálás bonyolult elméletét érthetővé tennem és a kettős fogások tanulását általánosítanom, úgy mint az annak idején a „Hangsoriskolával" történt, akkor törekvésem a lehető legszebb jutalomban részesült. Budapesten, 1905. szeptember havában Bloch József
Vissza