Kettős mérce

Fülszöveg

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságával kötött együttműködési megállapodás alapján a Magyar Helsinki Bizottság 2000 áprilisa és 2001 januárja között kilenc büntetés-végrehajtási intézetben vizsgálta az elítélti jogok érvényesülését. Legfontosabb általános következtetéseinket a kötet címe - Kettős mérce - foglalja össze, amelynek kétféle értelmezése kínálkozik. Egyfelől, sajátos kettősség mutatkozik az írott normák és tényleges megvalósulásul tekintetében. A magyar büntetés-végrehajtás jogi szabályozása papíron európai: legtöbb részletében megfelel a nemzetközi normáknak, az ENSZ és az Európa Tanács vonatkozó ajánlásainak. A valóság azonban gyakran egészen más. Számos elítélti jog - így például a személyenként kötelezően biztosítandó három négyzetméternyi mozgástér követelménye - a gyakorlatban alig vagy egyáltalán nem érvényesül, és az esetek nagy részében írott malaszt marad az elítéltek társadalmi visszailleszkedését elősegíteni hivatott reszocializációs intézkedésekre vonatkozó szabályozás is. A büntetés-végrehajtási szervezet ilyenkor az objektív feltételek hiányára, a szűkös költségvetési forrásokra hivatkozik. És ebben áll a második kettősség: az államhatalom, amely az általa meghatározott normák betartását - általában - az objektív körülményektől függetlenül megköveteli polgáraitól, nem tartja tiszteletben a maga alkotta szabályokat. Különösen érzékeny kérdés ez a büntetés-végrehajtás vonatkozásában, hiszen itt éppen az az intézmény nem jár el jogszerűen, amelyben az elítéltek valamiféle szabályszegés miatt töltik büntetésüket. Fontos, hogy a jogalkotók és a kormányzati szereplők felismerjék az ebben rejlő veszélyt - a jogszabályok relativizálódásának, elértéktelenedésének kockázatét -, és megtegyék a szükséges lépéseket az általuk alkotott normák betartásának és betartatásának érdekében. Reméljük, hogy a visszásságok feltárásával, a büntetés-végrehajtás helyzetének ismertetésével kiadványunk hozzájárul ehhez a folyamathoz. Vissza