Előszó
Koszta Rozó neve Békés megyében fogalom, mely tartalmilag tiszta művészetet, emberséget, segítőkészséget, szerénységet jelent. Hogyan lett maga Rozó?
Tulajdonképpen gyerekkoromban. Egy nagyon...
Tovább
Előszó
Koszta Rozó neve Békés megyében fogalom, mely tartalmilag tiszta művészetet, emberséget, segítőkészséget, szerénységet jelent. Hogyan lett maga Rozó?
Tulajdonképpen gyerekkoromban. Egy nagyon kedves barátnőm azt mondta, hogy ez a Rozália olyan hosszú, és becézni nem lehet, mert Rozika rengeteg volt, találjunk ki egy olyan nevet, ami rövid is, meg jellemző is, illik is rám. Így lettem Rozó.
Gyulán született, itt is él.
Kilenc éves voltam, amikor szüleim kiköltöztek Gyulaváriba, de én 16-17 éves koromban már újra visszajöttem Gyulára, ahol dolgoztam, és innen mentem Pestre tanulni. Pestről Leningrádba, s Leningrádból visszajöttem Gyulára, és itt is maradtam. Igaz, hogy Gyula nagyon messze van Pesttől, meg általában a kultúrcentrumoktól, de arra gondoltam, hogy ha itt jól tudok dolgozni, itt is szükség van festőkre, hiszen annyi munka van, amit el kell végezni, és ezt meg is találtam. S jó közérzet járult ahhoz, hogy ittmaradtam. Gyulán annyi minden történt, olyan sok változás, hogy lassan Gyula kulturális centrum lesz, ami csak úgy alakulhatott ki, hogy élnek itt olyan emberek, akik Gyuláért és azért, hogy itt történjen valami, egy kicsit dolgoztak.
Vissza