Két nap, amikor összevesztünk, vagyis a történetírás nehézségei

Fülszöveg

..."Utálom az érzelmeskedést. Az úgynevezett lírát, a szép szavakkal való játékokat állandó éberséggel irtom ki a mondataimból (Egyúttal fölhatalmazok mindenkit, aki elolvassa ezt az írást, hogy ha ilyesmiket talál, gondolkodás nélkül húzza ki, lehetőleg tintával és vastagon, hogy telejesen eltűnjenek.) Itt tényekről van szó! Persze, másfajta tényekről, mint a >modern< írók a >ropogtatás< kedvéért föláldozzák a gondolatot. Ezekben a ropogó mondatokban esik szét a világ kétségbeejtően apró darabokra, undokul tetszetős, szinte ünnepélyes szavakra, amelyeknek összetartozási kombinációi igen is önkényesek!"
Ars poetica? Meg egy fiatal író harcias ellenkezése más ars poeticákkal, esetleg a tényekkel is? Más modor a "ropogtatás" - modorosságok és a tetszetős-hatásos szavak ellenébe? Úgy tetszik, hogy egyik se ezek közül, amivel a fiatal író próbálkozik. Ars poeticája mindenkinek van, annak is, aki alig jut el az alkotásig, harciasan ellenkezni mindenki bír, főleg ott, ahol nincs ellenség, modorosággal szemben pedig hatástalan az ellen-modorosság. Csaplár Vilmos hőse - akinek egyelőre neve sincs, vagy nagyon is sok átlagos, jellegtelen neve van - épp csak gyanakszik még. Unja a kitalációkat, különösen unja a környezetében lassan divatossá váló szüntelen, öncélú vitatkozást, a szavakkal elvégzett - többnyire unottan elnyúlva, fotelban terpeszkedve vagy aluljáróban ácsorogva is elvégezhető - ön- és világmegváltást.
Ezek mögött a "modern" magatartások mögött veszélyt, tragédiaveszélyeket is gyanít.
Regényében be is következik ez a tragédia. Láthatatlanul, szinte eltűnve a divatos-modoros viták, beszélgetések szó-kulisszái mögött. Vissza