Két fűz között

Előszó

Részlet a könyvből:
"Halásszy úgy várta azt a péntek délutánt, ahogy ritkán szokta. Legtöbbször nem is biztos, hogy a hét utolsó munkanapjáról van ilyenkor szó, mert a tógazdasági halak szombaton és vasárnap is elvárják a gondoskodást. De most kissé besokallt. Leadta a kulcsokat a halászmesternek, vállon veregette az öreget, és egy hétig rábízta a halastavak mindennapos gondját-baját.
- Józsi bácsi, a takarmányadagon ne emeljetek. Délutánonként ráérsz megmérni az oxigénszintet. Ha nem lesz 120 % felett a telítettség, nyugodtan aludhatsz.
- Menj csak bátran, ne aggódj. Átvészeltem én itt már negyvenöt nyarat, eddig sem volt probléma." Vissza

Fülszöveg

Azt mondják, az öregedés egyik biztos jele, ha az ember egyre gyakrabban gondol vissza a gyermekkorára. Persze az is előfordul, hogy a letűnt idők élményei az éjszaka leple alatt álomképek formájában törnek az emberre, és olykor az is megesik, hogy bizarr képet alkotnak a valóság fluidumával. Múlt éjszaka ebben a folyékony és képlékeny közegben voltam vendég, s álmom olyan valóságosnak tűnt, hogy mikor hajnalban felriadtam az volt a határozott benyomásom, hogy a valóság csak olcsó illúzió. Álmomban a Nevető Fűrészhal fedélzetén ringatóztam a Balaton sötétzöld és elaléló hullámzásában, és egy régi, ütött-kopott popperrel köpültem a vizet habosra minduntalan, reményt vesztve, s persze balintalanul. Időközben tornyosuló sötét fellegek lepték el a nyugati horizontot és a döglődő hullámok is kezdtek elsimulni. Mintha Mária mosolygós arca is gondterheltebbé vált volna. A szél abbamaradt, s szinte tapinthatóvá vált a feszültség a levegőben. Vihar előtti csend, gondoltam, ezért irányt változtattam és elkezdtem a part felé lapátolni de a nyugatról érkező viharos kifutószél keresztülhúzta a számításom. A tarajos hullámok színe egy szempillantás alatt haragoszöldre váltott és az irdatlan erejű szél szinte áttörhetetlen vízpermettel árasztotta el a fedélzetet. Az egyre távolodó Mária dühtől tajtékzó tekintetét már csak egy-egy pillanatra tudtam elkapni, de legnagyobb szerencsémre a nyugati szél miatt csak oldalaznom kellett, hogy épségben partot érjek. Innentől kezdve már csak zavaros és homályos álom- képeket tudok felidézni a történtekkel kapcsolatban.
Egy sűrű nádfallal körülvett szigeten vagyok. Kezd sötétedni. Szemközt két fűz szomorkodik egymásnak borulva. Csak állok a derékig érő vízben, mellettem a hajóm, orral felkapaszkodva a fövenynek, és farkasszemet nézek két fura kinézetű idegennel. Kezembe veszem az evezőt és állom szúrós tekintetüket. Lehetséges, hogy ők is csak viharvert és menedéket kereső megfáradt vándorok ennének, anyátlanul és balintalanul az Élet kíméletlen hullámverésében? Vissza