Előszó
Karikás milicistakapitány, magas, szikár, már erősen őszülő férfi, gondokba merülten ballagott át a nagy-piacon. Reggel tíz óra lehetett, javában állt a vásár, s a szorosan egymás mellé rakott...
Tovább
Előszó
Karikás milicistakapitány, magas, szikár, már erősen őszülő férfi, gondokba merülten ballagott át a nagy-piacon. Reggel tíz óra lehetett, javában állt a vásár, s a szorosan egymás mellé rakott zöldséges kosarak és asztalok között rengeteg az ember. A szokatlanul korán beállt kánikula sárgán és súlyosan nehezedett a városra, s az égő napsütésben különösen erősen érzett a fonnyadó zöldség, a halomba rakott zöldhagyma szaga. A kapitányt bosszantotta, hogy erre vette az útját; egyébként is fáradt és ideges volt, csontos, szögletes arca a másodnapos szakállal megkínzottnak látszott; rövidíteni akarta az útját, így került a piac forgatagába, s most szeretett volna mielőbb kikerülni belőle. De hiába próbálgatta erre is, arra is, hol lehetne gyorsabban menni, mindenütt kosaras, cipekedő, alkudozó asszonyok állták el az útját, s ha tetszett, ha nem, neki is mindegyre meg kellett állnia. így is hol ő taszított meg akaratlanul valakit, hol meg őt vágták oldalba egy kosárral. Mindez csak növelte rosszkedvét és bosszúságát, de azért, mint alaptermészetében udvarias ember, sűrűn kérte a bocsánatot. Már-már kiért a sarokra, amikor valamelyik ismerős parasztasszony rákiáltott:
— Vegyen hónaposretket, kapitány elvtárs, vagy friss, ropogós hagymát.
Önkéntelenül a hang irányába nézett, és ebben a pillanatban majdnem feldöntött egy csinos, pepitaruhás fiatalasszonyt, aki ínyionkosárral a karján éppen egy halom spenót fölé hajolt.
Vissza